Shadow:
Otthon édes otthon, szokták mondani. Hát amióta haza jöttünk,
minden volt csak édes nem. Luxor, annyira megharagudott ránk, hogy
még beszélni sem beszél velünk. Persze, azért a tejet mindig
megissza, és bosszantásképpen, visszateszi az üres dobozt a
hűtőbe. Ilyen elutasítónak még sosem láttam. Még egy hülye
CD-t is vettem neki, hogy kibéküljön velem, mert hiába vagyunk
olyanok, mint a tűz és a víz, mégis csak egymásra számíthatunk
a családból. De nem hatotta meg, még a CD sem. Sem az, hogy az én
szobámban aludhat, ami köztudott, hogy nagyon nehezen adom át
másnak. Mert az az enyém. De most, ami csak az enyémnek számított,
az a kanapé volt, amin már vagy három hete meghúztam magamat. Ja
nem, mégsem, mert ugye a srácok is nálam töltötték idejük nagy
részét, amikor éppen nem azon gondolkoztak, hogy melyik kiadóhoz
menjenek, hogy végre elkezdjék a karrierjüket. Ja nem, azon is az
én kanapémon gondolkoztak.
- Nekem most el kell mennem dolgozni. - keltem fel a társaságukból.
Furán néztek rám, mintha valami nagyon érdekeset mondtam volna.
- Mióta dolgozol? - kérdezte Steven. Nagyot sóhajtottam,
mielőtt bele kezdtem volna.
- Már két hete. - kaptam fel a
kabátomat, és kitártam az ajtót. De már tudom, hogy nem kellett
volna. - Te meg mit akarsz? - néztem a srácra az ajtóban. Beth
volt barátja volt, akit szívből utáltam, de amíg jártak,
elviseltem, de most hogy ugye már egy jó ideje szakítottak,
utálhatom nyilvánosan is.
- Beth-hez jöttem. - mondta
vigyorogva. Ez egy olyan vigyor volt, amit ő nagyon szexinek
találhatott, mert amikor akart valamit, mindig így vigyorgott. De
ez inkább vicsorítás volt.
- Beth! - kiabáltam be a vállam
fölött. - Ugye nem vagy itthon? - kérdeztem rá. Beth értetlenül
nézett rám.
- Azt hiszem, nem. - mondta zavartan. Nem tudta,
hogy kiáll az ajtó túl oldalán.
- Hallottad, nincs itthon. -
néztem rá várva, hogy elinduljon. - Mit szeretnél tőle? -
kérdeztem rá. Rendesen megbántotta, amikor egy másik lányt
ölelgetett, meg még ki tudja, mit csinált.
- Meg szeretném
vele beszélni a dolgokat. - mondta szemlesütve. Még szerencse,
hogy engem ilyennel nem lehet meghatni.
- Tudod, hogy rám ez nem
hat. - mutogattam az arcára. - Nem fogom engedni, hogy megint
találkozz vele, vagy beszélj, de még azt sem, hogy ránézz.
Világos voltam? Azt hiszem, volt egy esélyed, amit rendesen
elcsesztél. - mondtam félig kiabálva. A kanapén ülők bámultak
rám, de most az sem érdekelt, ha az egész épületből kijönnek
mozizni. - Amúgy is már mással jár. - rántottam meg a vállam. -
És be kell valljam, ezt a srácot sokkal jobban bírom, mint téged.
- mondtam el neki a szörnyű igazságot.
- Mégis kivel? Ezt
most találtad ki, hogy lelépjek, és, hogy békén hagyjam. -
nevetett fel. Jó, tényleg csak most találtam ki, de neki ezt nem
kell tudnia.
- Slash! - kiabáltam be.
- Ez ki? - kérdezte
tőlem. Egy kicsit eltűrte a haját a szeméből, hogy jobban lássa
Austin-t.
- Ez, Austin, Beth volt barátja, és nagyon csúnyán
átverte. És most nem hiszi el, hogy te jársz Beth-szel. Kiakar
békülni vele. - magyaráztam neki. Szerencsére hamar leesett
Slash-nek, hogy miről is van szó.
- Szóval, te vagy az. -
mutatott rá. - Ha még egyszer meglátlak itt, vagy akár Beth vagy
Shadow közelében, én megtalállak, de garantálom, hogy valamid el
fog törni. - mondta Slash, de olyan hangon, hogy még én is
megijedtem tőle. Nem is tudtam, hogy ilyen is tud lenni.
- Itt
meg mi folyik? - állt meg Axl is az ajtóban.
- Ő Beth volt
palija. Most meg ki akar békülni vele. - fújtatott Slash, majd
hátat fordított és elment. - Ne felejtsd el, hogy mit mondtam! -
kiabált még vissza.
- Ő meg ki? - kérdezte Austin, Axl-re
mutatva. Köztudott, hogy Axl ezt nem szereti, ha mutogatnak rá.
Ahogy mondjuk én sem.
- A legrosszabb rémálmod. - lökte el a
kezét maga elől. - Te nem dolgozni akartál menni? - nézett rám
Axl. Bólintottam egyet.
- Akartam, de egyrészről már
elkéstem, másrészről nem akarom őt itt hagyni, mert képes aztán
bekönyörgi magát. - jelentettem ki.
- Gondoskodom róla, hogy
ne jöjjön be, de te meg menj már! - nyugtatott meg Axl, és szinte
kidobott a lakásomból.
Ahogy haladtam a kávézó felé, ahol dolgoztam, csak az a Austin
gyerek járt a fejemben. Mégis mit képzel, majd visszaédesgeti
magát Beth-hez. Na azt lesheti. Még ha Beth hagyná is, én nem
fogom engedni. Még egyszer azt a depressziós korszakot nem csinálom
végig a legjobb barátnőmmel.
Persze a kávézó, mint mindig
majdnem üres volt. A bácsi ült a pultnál, aki már nyitáskor itt
van, és egészen zárásig itt ücsörög, és meséli nekem a
háborús történeteit. Kicseszettül elegem van belőle, vagyis a
történeteiből. Mivel apa katona, így hamar kellett szembesülnöm
vele, hogy mi is az az igazi öldöklés, és milyen, amikor az ember
haza jön, és egy roncs. A másik pincér lány, akinek még mindig
nem tudom a nevét, pedig nagyon segítőkész volt velem, most is
falazott nekem. Azt mondta a főnöknek, hogy kicsit megszédültem
otthon, és ezért nem értem be időbe.
- Mégis ki a gyerek apja? - kérdezte a bácsika, aki a pultnál
ült.
- Mi van? - grimaszoltam. Milyen gyerekről van szó?
-
Amikor a feleségem terhes volt, mind az ötször ilyen volt.
Rosszullétek gyötörték. - mesélte el. Szóval innen fúj a szél.
Akkor én most terhes vagyok.
- Értem. Akkor maga. - néztem rá,
ő pedig elkerekedett szemekkel bámult rám. Megdöbbent egy kicsit,
amikor már két perce nem szólalt meg, kezdtem megijedni, hogy
rosszul lett.
A nap további részében nem szólt hozzám, de nem is bántam.
Eldolgozgattam én magamban, nem kellett nekem sem mese, sem pedig
újabb pletyka. Ahhoz a három asztalhoz oda mentem, amik még
voltak, öntöttem nekik kávét, ha kértek, ha nem. Minek jönnek
kávézóba, ha nem kérnek kávét, ugye?
Az utolsó négy perc,
szörnyű lassúsággal telt le. Amikor pedig kiléptem a friss
levegőre, már is a srácokkal találtam szembe magam.
- Neked nincs egyenruhád vagy valami ilyesmi? - kérdezte Steven.
Megráztam a fejemet. Még, hogy egyenruha.
- Nincs. -
jelentettem ki.
- Fogadok, mindenki másnak van. - mosolygott
Axl.
- Valahogy úgy. - bólogattam.
- A srácok elhívtak,
hogy kísérjük el őket egy megbeszélésre. Egy igazi
lemezkiadóval. - mesélte el Beth, hogy miért is találkoztunk
össze.
- Jól van. - bólintottam rá. Igaz a gyomrom már
majdnem kilyukadt az éhségtől, de ez fontos volt nekik, így még
egy darabig kibírom.
Ahogy mentünk egy eldugottabb helyre, már kezdett nekem gyanús
lenni a dolog. Milyen igazi kiadó beszélné meg a részleteket egy
lepukkant sztriptíz bárban? Furán méregettem a tagot, aki leült
a bandával szemben, miközben igyekeztem nem tudomást venni az
előttük vonagló lányokról. Gondolom, az volt a célja ezzel,
hogy majd eltereli a srácok figyelmét, és mindenre rábólintanak.
Azért ahhoz előbb kell felkelnie. Az lerítt a srácokról, hogy
őket most csak a lemezkiadás érdekli, és ezzel az egész műsorral
nem tudják megzavarni őket.
A szomszédos asztalnál ülve
figyeltem, ahogy a kopaszodó fickó beszélt a srácokhoz. Az olcsó
szivart hol a kezében, hol pedig a szájában tartotta. Néha vetett
ránk egy pillantást, olyankor perverz vigyor terült el az arcán.
Ilyenkor csak vágtunk egy grimaszt Beth-szel.
Már fél órája
beszélhettek, amikor már kezdtem unni. Komolyan nem veszi észre
rajtam kívül senki, hogy ez kamu? Ennyire akarják a lemezkiadót,
hogy megvakultak?
- Szerinted, aláírják? - kérdeztem Beth-től. Beth felém
fordult, majd vissza a srácokhoz.
- Biztos vagyok benne. -
bólintott egy nagy sóhajjal. Valószínűleg, neki is leesett, hogy
itt valami nem stimmel.
- Ettől tartok én is. - mondtam
csalódottan. Nem akartam, hogy átverjék a barátaimat. Abban, hogy
figyeljem őket, két csupasz láb zavart meg. Felnéztem, hogy kihez
tartoznak, és egyáltalán miért járkál az asztalon, aminél
ülünk. - Ne haragudj, de letipegnél az asztalról? Nem játszok
saját kapura, szóval ezzel nem tudsz megzavarni. - magyaráztam a
barna hajú lánynak. Megilletődve bámult rám. Elég értelmes
lánynak tűnt, olyannak, aki bele van ebbe az egészbe kényszerítve.
- Menj, és keress egy jobb munkát! - tettem még hozzá a jó
kívánságomat. Nem szoktam ilyen cinikus lenni, de jelen
pillanatban már nagyon éhes voltam, és már több hete nem aludtam
egy jót.
Egyszer csak a világ megremegett előttem, és a fejem hátra
bicsaklott. Az orrom lezsibbadt, majdnem elájultam, majd szúró
érzés öntötte el az arcomat. Ennyit arról, hogy normális a
csaj. A vastag talpú cipőjével úgy orrba rúgott, hogy
valószínűleg eltörött az orrom. A számat egy pillanat alatt
elöntötte a vér. Olyan voltam, mint a cápa, amikor megérzi a vér
szagát. Ahogy megéreztem a vér ízét, bedühödtem, és
lerántottam a csajt az asztalról, és ütöttem, ahol csak értem.
Nem tudom, meddig csinálhattam, de egyszer csak valaki felkapott és
kivitt az utcára.
- Mi a fenét csinálsz? - nézett rám haragosan Axl. Mintha csak én
tehetnék az egészről. Letöröltem az orromat, ami mondanom sem
kell, úgy éreztem, menten felrobban. - Mindent elrontasz! -
üvöltött rám. - Miért kellett ez az egész? Így nem tudjuk
aláírni a szerződést! - kiabált folyamatosan, ami csak még
jobban feldühített. Még, hogy mindent elrontok.
- Te teljesen
hülye vagy? Szerinted, én kértem attól a kurvától, hogy törje
el az orromat? - kezdtem én is üvöltözni,ezzel teljes mértékben
felvertem az utca csendjét. - Vakok vagytok? Nem tűnik fel, hogy
ez egy szélhámos? Nem gondoljátok, hogy az igazi lemezkiadóknak
irodájuk van, öltönyös embereik, tiszta szerződésük, és drága
tolluk, amivel aláírhatjátok a szerződést? Nem pedig egy bárba visznek, ahol
az emeleten kurvákat futtatnak. Öltöny helyett pedig egy félig
kigombolt hawaii ing van, ami bűzlik az izzadságtól. A szerződést
meg leborította reggel egy ócska whiskey-vel, ember! - kiabáltam
Axl képébe a tényeket. Nem tetszett neki, mert már is szólásra
nyitotta a száját, egy mérges nézés kíséretében. Mielőtt még
bármit is mondhatott volna, folytattam. - Elmondjam, hogy mi fog
történni? Visszamentek, és közli, hogy fejenként mennyi pénzt
tegyetek le neki az asztalra, az esetleges kiadások fedezésére.
Miután megtettétek, elfog fogyni a pénz, a lemezetekről még
hírből sem fogtok hallani. Még több pénzt fog férni, ti adtok.
Ő meggazdagszik rajtatok, ti pedig maradtok ugyanazok az emberek,
ugyanott, mint most. Ha ezt akarjátok, tegyétek ezt! Engem pedig
felejtsetek el! Ne keressetek többet! Világos? Számomra, ti már
nem léteztek! - vágtam a fejéhez a kedvesnek nem mondható
szavaimat, de nem bántam meg. Ha szerinte, mindent elrontok, akkor
nem kell a lakásomban aludniuk, nem kell a kajámat megenniük, nem
kell velem még találkozniuk sem. Sokáig néztem farkasszemet
Axl-el, majd hátra arcot vágtam, és elindultam haza.
- Shadow!
Várj! - rohant utánam Beth. Unottan néztem rá. - Ezt tedd az
orrodra! - nyomott a kezembe egy hófehér ruhazsebkendőt.
Megtöröltem az orromat a vértől, ami idő közben alvadásnak
indult a bőrömön.
- Beth, arra kérlek, hogy akadályozd meg,
hogy hülyeséget csináljanak! - mondtam neki halkan, míg a többiek
tekintetét éreztem a hátam közepén. Beth bólintott, majd
kikerültem, és folytattam az utamat haza felé.
Egész úton Axl dühös tekintete és a szavai jártak a fejemben.
És én még azt hittem, igaz barátokra tettem szert. De már látom,
hogy ugyanaz a helyzet, mint régen, csak Beth-re és Luxor-ra
számíthatok, anélkül, hogy félnem kéne, hogy hátba támadnak
és cserben hagynak.
Otthon csend és sötétség fogadott. Ahogy
neki sétáltam az egyik széknek, ami rejtélyes mód az ajtóban
volt. Luxor felkapcsolta a villanyt a szobámba, majd álmosan kicsoszogott és nekitámaszkodott az ajtófélfának és úgy nézett rajtam
végig. A véres orromon és pólómon, ami kilógott a kabátom
alól.
- Ki csinálta ezt? - kérdezte. Nyoma sem volt a napok óta tartó
sértődöttségének. Ledobtam a kabátomat a székre, majd a fürdő
felé vettem az irányt.
- Egy kurva. - rántottam meg a
vállamat. Megnéztem a tükörben magamat. Elég ijesztő látvány
voltam, úgy hogy mindenem tiszta vér volt.
- Azt ugye tudod, hogy
eltört. - szólalt meg az ajtóban Luxor. Bólintottam egyet. - Azt
is tudod, hogy csak én tudom visszatenni. - mondta még mindig
ugyanott állva. Felé fordultam, és vártam, hogy minél előbb túl
legyünk rajta.
- Tudom. - bólogattam. - Túl esünk rajta? -
kérdeztem, miközben csípőre tettem a kezemet.
- Oké!
Számoljak, vagy váratlan legyen? - kérdezte. Most, hogy mondod,
inkább hagyjuk így, gondolkoztam el. Nem éppen kellemes érzés, amikor a törött csontodat helyre pattintják. Egy váratlan szúrós érzés
futott végig az orromból kezdve az arcomon végig, és közben
recsegő hangot hallottam. Bele markoltam a pólómba, a hirtelen
jött fájdalom hatására.
- A kurva életbe! - káromkodtam,
nem éppen egy lányhoz illően. - Nem is mondtam semmit. - morogtam
Luxor-ra, aki csak megrántotta a vállát.
- Azért csináltam
váratlanul. - jelentette ki, majd magamra hagyott. Lemostam a vért
az arcomról. Miután emberi formám lett, és nem úgy néztem ki,
mint egy elcseszett zombi, a kanapém felé vettem az irányt. Arra
nem számítottam, hogy Luxor ott fog ülni, és várni fog rám. -
Mesélj! Mi történt? - fordult felém, amikor leültem mellé.
-
Az egész már reggel kezdődött, éreztem én, hogy felkelnem sem
kellett volna. - kezdtem el az elejéről a történetet. Luxor
őszinte kíváncsisággal nézett rám. - Amikor mentem dolgozni és
kinyitottam az ajtót, Austin-nal találtam szembe magamat.
Elgondolkozva nézett rám.
- Beth volt pacákja? - kérdezett rá
undorral a hangjában. Bólintottam egyet, és folytattam is.
-
Vissza akarta magát könyörögni Beth-hez, de nem hagytam. -
mondtam büszkén. Nem hagyom, hogy még egyszer megbántsa Beth-t.
- Még szép. - horkantott fel. Luxor is olyan lelkesedéssel
utálta Austin-t, mint én.
- Beth szinte nem tud semmiről, csak
arról a vörösről, akivel pont elcsípte, hogy csókolózik az a
szemét, és a szobájuk felé tartanak. - mondtam nyugodtan. Luxor
szemei meglepettséget tükröztek.
- Nem tud arról, hogy nálad
is bepróbálkozott, amíg ő aludt? Na és a három szőke, akikkel
rajta kaptad őt? - kérdezte teljesen sokkosan. Megráztam a
fejemet, hogy nem mondtam neki semmit.
- Nem. - Luxor tudta, hogy
csak azért tettem, mert meg akartam védeni Beth-t. Azt is tudta,
hogy állandóan ki akartam iktatni az életünkből Autsin-t, de nem
sikerült. Úgy gondoltam, egyik napról a másikra le fog lépni.
Amikor pedig megtörtént, nem akartam Beth-nek elárulni, hogy hány
nővel csalta meg az a mocsok, mert így is depressziós lett. Azt
találta ki, hogy nem is szép, mert más lányt talált magának
Austin. Lesoványodott, szinte már anorexiásnak is mondhattam
volna, egész nap ki sem kelt az ágyból, kórházba került, mert
kiszáradt a szervezete, és hasonló dolgok történtek vele, csak
egy idióta pasi miatt. Aztán jött Luxor és együtt helyre hoztuk
a legjobb barátnőmet. Az elmélkedésemet, elég hangos zörgés
zavarta meg, ami közelről jött. Beth állt mögöttünk. -
Beth! Te mikor jöttél haza? - néztem rá meglepődve. Luxor csak
járatta közöttünk a tekintetét.
- Túl régen. - mondta
halkan. Ahogy néztem a szemeit, rá kellett jönnöm, hogy hasonlóan
mérges a tekintettel találkoztam nemrég.
Beth egy darabig csak állt velem szemben, majd fogta magát,
besétált a szobájába, és jó erősen bevágta maga mögött az ajtót. Csak
ültem a kanapén, mint akit most öntöttek nyakon egy vödör jeges
vízzel. Néztem magam elé, és próbáltam megemészteni, hogy az
egyetlen igaz barátomat is elvesztettem.
Hajnalban arra
eszméltem, hogy egyedül ülök a kanapén a takarómmal az ölemben,
és pislogás nélkül bámulok magam elé. Akkor még fogalmam sem
volt, hogy mi fog rám várni, amikor felkel a Nap.
Írta: Shadow