5. fejezet

Shadow:

Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Beth ott feküdt előttem a földön.

-          Vigyük kórházba. – szólt Axl és erre eszméltem.

-          Menjünk. – mondta vérző szájjal Steven.

-          Te nem jössz! Még nagyobb bajt akarsz? Meglátnak így, biztos szólnak a rendőröknek az orvosok. – lökte arrébb Axl Steven-t.

-          De… - Axl mérgesen nézett rá.

-          Kurva életbe, nincs de! Majdnem kinyírtad Beth-t! Örülj, hogy megállított az előbb. – próbálta felállítani Beth-t. – Shadow, te velünk jössz. – nem is kellett nagyon rábeszélni, persze, hogy elmegyek Beth-el.

A kórházban azt hittem minden rendben lesz, de már megint az a fiatal gyakornok volt ott, aki legutóbb felidegesített. Ahogy meglátott minket azonnal eltűnt.

-          Ez nem lehet igaz! Tuti utál engem ez a gyakornok. – néztem Axl-re.

-          Majd visszajön. – láttam Axl-en, hogy mérges ránk.

-          Steven-nel mi lesz? – kérdeztem, csak teljen az idő, persze kíváncsi is voltam rá.

-          Slash és a többiek hidegzuhanyt adnak neki és majd holnap már jól lesz. – rutinosan mondta, mintha mindennap ezt csinálnák, habár kitudja. Steven-ből kinézem, hogy mindennap belövi magát.

-          Nagyon haragszol ránk? – kérdeztem, de nem válaszolt. Nem szólt hozzám.

Már húsz perce ültem Axl és Beth mellett, csendben. Nem beszélt velem Axl. Rohadt nyomasztó érzés volt. Direkt nem jön vissza a gyakornok csaj. Úgy látom, tennem kell valamit.

-          Hahó! Van itt valaki? – kezdtem üvöltözni és dobolni a pulton.

Mivel senki sem jött, hangosabban tomboltam. Dobogtam a lábaimmal, ütöttem a pultot, énekeltem és ehhez hasonlókat követtem el. Tíz perce játszottam az őrültet, mire jött egy orvos.

-          Jó estét! Jól van? – nézett rám az orvos.

-          Jobbat! Én tökéletesen vagyok, de a barátnőm, már nem annyira. – mutattam az idő közben ébredező Beth-re.

-          Jöjjenek be, ebbe a szobába. – nyitottam az ajtót, mi pedig bementünk.

A doki feltette az értelmetlen kérdéseit. Szedett-e be valamit, ivott-e rá és ehhez hasonlókat. Bevallottam neki, hogy igen, ekkor kiment és neki állt telefonálni. Az infúzió csöpögött még, amikor Axl végre megszólalt.

-          Szerintem menjünk. Kihívta a doki a rendőröket. – kezdte összeszedni a cuccait.

-          De még itt van az infúzió Beth kezében. – mutattam a már nem halálsápadt lányra.

-          Már nincs. – szólalt meg Beth. Kiszedte a kezéből a tűt.

-          Akkor tényleg mehetünk. – vigyorogtam.

Kint a folyosón összetalálkoztunk a zsarukkal, persze az orvos jelzett nekik, hogy bizony mi vagyunk a drogosok.

-          Álljanak meg! – elég hangosan mondta a zsaru, ahhoz hogy ledermedjek.

-          Tegyük azt, amit mondanak, akkor hamarabb elengednek. – fordult felénk Axl.

Kikísértek minket. Beth azért annyira még nem volt tiszta, hogy felfogja, minket bizony börtönbe visznek. Kicsit sem volt kényelmetlen. Bedugtak minket egy közös zárkába, olyan előzetes hülyeségbe vagy mibe. Még mindig nem beszélt velem Axl. Mintha én tehetnék mindenről. Már az elején nem akartam bele menni, de egyszer élünk elven működtem. Kár most már a múlton rágódni, ami történt, meg történt.

-          Miért? Miért mentél bele? – szólalt meg Axl.

-          Szerinted? Te miért kezdted el? – vágtam vissza. Akkora hülyeség, mintha erre bárki is tudna magyarázatot adni.

-          Igaz, de én tudok mértéket tartani. – próbálta fényezni magát.

-          Szerinted, így néznék ki, ha én nem tudnék? – kezdtem ideges lenni.

-          Hagyjuk a francba. Egyszer mindenki hibázhat. – jelentette ki Axl. Mérges tekintete enyhülni látszott.

-          Álmos vagyok. – kicsit kizökkentett minket Beth.

-          Akkor aludj. – rá is mérges voltam.

Beth elfeküdt az ágyon én pedig leültem a földre. Gondolkoztam, hogy vajon mi lesz velünk, hogyan tovább? A bambulásom közepén egy rendőr állt előttem.

-          Elengedjük önöket, óvadék ellenében. – szigorúan nézett rám az a nagydarab állat.

-          Az fasza. Teljesen le vagyunk égve. – mérgelődött Axl. Beth fel sem kelt.

Jó kis anyag volt, ezt fogom neki adni altató helyett, ha szüksége lesz rá. Futott át az agyamon.

-          Telefonálhatok egyet? – néztem a város védelmezőjére.

-          Csak tessék. – nyitotta ki a rácsot.

-          Kösz. – kiléptem. Oda vezetett a telefonhoz és várt.

Olyan embert hívtam fel, akire nem is gondolt volna senki. Kíváncsi voltam Axl és a banda reakciójára, de nem véletlenül, nem mutattam be őt eddig nekik.

-          Mindjárt kiengednek. – léptem vissza a cellába.

-          Milyen szép fegyver. – elmélkedett Axl.

-          Ja, szerintem is. De ez most hogyan jutott eszedbe? – érdekes téma váltásai vannak.

-          Szevasztok rózsák! – ugrott elém a bátyám.

Axl egy ilyen „ki a faszom ez?!” nézést vett fel.

-          Ő a bátyám. Ő teszi le az óvadékot. – vázoltam Axl-nek.

-          Az jó, de én nem hiszem, hogy bírni fogom. Ez egy hip-hop buzi. – ráncolta a szemöldökét. Gyorsan felkeltettem Beth-t.

-          Itt is maradhatsz nyugodtan. – húzta az idegeket Luxor, utáltam a művésznevét, vagy mit.

-          Fizess végre, hadd menjünk! – förmedtem rá.

Azt hittem többet érünk, de viszonylag olcsók voltunk. Letette az óvadékot a bátyám és elindultunk vissza a bandához.

-          Na mi volt? – állt előttünk Steven.

-          Az, hogy lecsuktak minket, te barom! – förmedt rá Axl.

-          Hagyjátok már abba! – Beth félálomba magyarázott. Inkább volt vicces, mint szigorú.

-          Ez meg ki a tököm? – szólalt meg Slash és Luxor-ra mutogatott.

-          Ő a bátyám, Luxor. – mutattam be.

-          Aha, értem. – körülbelül mindenki úgy nézett, hogy mindjárt megütöm.

Beth bement az egyik szobába, én később utána mentem megnézni. Aludt, mondom, hogy jó anyag volt. Üvöltözést hallottam Axl szobájából.

-          Te teljesen idióta vagy? – őrjöngött Axl.

-          Mi van? Mind így kezdtük, nem emlékszel? – védte magát Steven.

-          Nem! Te kezdted így és nézd mi lett belőled! Azon kívül, hogy jó dobos vagy, még függő is! – kicsit halkabban mondta Axl, de a hangjában hallottam, azt a bizonyos dühöt.

-          Én most elmegyek, levegőzök egyet. – felvett egy kabátot és elment Steven.

Bementem a szobába, Axl az ágyon ült és gondolkozott.

-          Mindent hallottam. – ültem mellé.

-          Akkor most, mindent tudsz. – rám se nézett. – Félek, hogy így nem folytathatjuk Steven-nel. Ha nem áll le a drogokkal, mennie kell. – ráncolta a homlokát.

-          Próbáljatok neki segíteni, egyedül nehéz leállni vele. – próbáltam bíztatni.

Megint üvöltözést hallottam, most a nappali vagy mindenes szoba felől. Slash és Luxor egymást ütötték a kanapén, később a földön is.

-          Valaki állítsa már le őket! – lökdöstem oda Izzy-t.

-          Szerintem, csak hagyjuk, majd megunják. – röhögött Duff.

-          Szerintem meg ne! – megfogtam Luxor pulcsiját és kirángattam a fürdőbe, belöktem a zuhany alá, megnyitottam a hideg vizet, arra a nagyon hülye forró fejére.

-          Ez hideg! – próbált kijönni a víz alól.

-          A-a! Még maradsz. – toltam vissza.

Tíz perc után kiengedtem, és nem tudom, kinek a törülközőjét adtam neki oda.

-          Alkalmazkodj már, te hülye! – mérgesen néztem Luxor-ra.

-          Én alkalmazkodjak?! Csak a zenéről beszéltem. – nézett ártatlanul.

-          Ismerem Slash-t, tuti beszóltál neki, csak úgy nem üt meg senkit. – húztam az egyik szemöldökömet feljebb.

-          Na jó, beszóltam a zenéjükre. Nem hittem, hogy ők játsszák, azt az undormányt. – már majdnem én is megütöttem.

-          Most állj le, különben mehetsz vissza. – mutattam a zuhany felé.

-          Visszamehetek, anya? – azt hitte vicces.

-          Ja, de ez nem vicces. – rúgtam bele egyet.

Luxor nem tudott mit kezdeni magával. Őszintén én már féltem volna a helyében, olyan idegesen és lenézően bámultak rá a srácok. Leültem Slash mellé és felvettem a kártyázás ötletét. A kártyázásból az lett, hogy Luxor-t dobáltuk a lapokkal.

-          Álljunk, csak meg! – tette le a lapokat Duff.

-          Mi van? – néztem rá. Nem értettem, hogy most mi ütött belé.

-          Hogy kerül a törülközőm, erre a melegre? – kétségbe esetten nézett.

-          Én adtam neki, bocs. – védtem meg Luxor-t.

-          Most égethetem el. – vágta be a durcást.

-          Nyugi, majd veszek másikat neked. – nyugtattam meg.

-          Luxor, ugye nem nálam alszol? – reménykedtem.

-          Nem tudom, lehet. Most, hogy tartozol nekem. – hülyén vigyorgott.

-          Majd megadom. – letudtam ennyivel.

-          Beszállok én is, vagyis Steven. – jelentette ki Axl.

Éjfél tájt indultunk haza Luxor-ral és Beth-el. Nagy nehezen fel tudtuk kelteni. A bátyámat nem úsztam meg, ott aludt nálam. Vagyis kitúrt az ágyamból, nekem a padlón kellett éjszakáznom. Hajnalban kopogásra ébredtem. Nehezen feltápászkodtam, három óra alvás után.

-          Engedj be! – hallottam az ajtó túloldaláról.

-          Steven, te vagy az? – szóltam ki.

-          Aha. Engedj be! – ott állt velem szemben Steven, még mindig véres volt a pólója és látszott rajta, hogy még mindig nem tisztult ki a szervezetéből a szer, de azért jobban nézett ki, mint egy nappal ezelőtt.

Beengedtem. Leült egy székre és csak bámult.

-          Kérsz valamit? – udvarias vagyok, ezért megkérdeztem.

-          Sört meg… - csúnyán néztem rá.

-          Ha drog, akkor inkább ki se mond. – hangulat komor lett.

-          Cigit akartam mondani. – egy kicsit megnyugodtam, hogy ezt mondta.

-          Szokj le, Steven. – adtam neki egy sört és kerestem egy gyújtót.

-          Ez csak cigi. – mosolygott.

-          Tudod, miről beszélek. – a mosoly eltűnt az arcáról.

-          Tudom, de így nehéz. – kezdett megnyílni.

-          Ott vannak a barátaid, ők segítenek és mi is. Meg aztán vannak jó kis elvonók. – magyaráztam, mintha én annyira tudnám, milyen nehéz.

-          Ja. – ennyi?! Ennyivel le tudta az egészet.

-          Beszéltem Axl-el. Ha nem változtatsz, kidobnak a bandából. – könyörtelenül közöltem a tényeket.

-          Már hallottam én is. – kortyolt a sörébe.

-          Miért ide jöttél? – majdnem elaludtam az asztalra dőlve.

-          Mert kell pár nap, amíg lenyugszik mindenki. – fejtette ki Popcorn, persze ő már gyakorlott volt ebben.

-          Itt alszol? – emeltem fel a fejem az asztalról.

-          Aha. Kösz. – mosolygott rám.

-          De, csak a kanapéval tudok szolgálni. – felálltam és kerestem egy takarót.

-          Jó lesz az. – ő is felállt és célba vette a nappalit.

Végre aludhattam tovább. Reggel egy ordításra ébredtem. Mi a fene? Muszáj mindig kiabálni? Felkeltem a földről és elindultam a hangok felé.

-          Mi történt már megint? – néztem a fürdőben Luxor-ra és Popcorn-ra.

-          Ez buzi, itt rohangál egy szál semmiben. – dühösen, kicsit halkabban mondta már Steven.

-          Én csak fürödni akartam. – nézett ártatlan képpel Luxor.

-          Én meg brunyálni. – mondta a cipzárját felhúzva Popcorn. – Miért nem zárod be az ajtót? Biztos valami hátsó szándékod volt velem. – kicsit gyerekes volt Steven.

-          Mindenki nyugodjon meg! Te húzzál fürödni, te meg menj ki az erkélyre, ha nem bírod tartani. – fordultam kifelé.

Na végre csend lett. Luxor zuhanyzik, Steven pedig megkeresztelte az erkélyen a növényt. Meg kell néznem Beth-t is.

-          Ébren vagy? – direkt hangosan szóltam, hogy felkeljen. Nehogy már ő alszik, amikor én nem.

-          Nem. – szólalt meg.

-          Gyere már ki. Itt van Luxor és Popcorn. – megfogtam a lábát és kezdtem kihúzni a szobából.

-          Engedj már el! Megyek a saját lábamon. – nyavalygott Beth.

Elengedtem és kimentünk megkajálni. El kéne menni a bandához, megbeszélni a dolgokat. Nem nagyon kellett győzködni Popcorn-t és Beth-t. Luxor-t ott hagytuk, nem akartam több verekedést és kiabálást látni és hallani. Elég lesz Axl-t és Steven-t hallgatni.

Axl:

Valaki jött, biztos Steven. Ezek többen vannak. Gondolom Beth és Shadow is eljött vele.

-          Megjöttünk! – kiáltotta Beth.

-          Maradj már csendben, lehet még alszanak. – csitította Shadow.

-          Jól van na, bocs. – ezt már alig hallottam.

Kimentem, hogy jelezzem, ébren vagyok.

-          Hát ti? – kérdeztem a háromfős tömeget.

-          Steven, nálunk volt az éjjel, és úgy gondoltam, muszáj beszélnetek. – Shadow volt az, aki beszélni kezdett.

-          Aha. Gyere Steven, dumáljunk. – szóltam Popcorn-nak.

-          Oké. – úgy látom már tiszta az agya.

Beth és Shadow a konyhában ültek, tudták, ezt most kettőnknek, vagyis a bandának kell megbeszélni.

-          Figyelj, ez így nem mehet tovább. Le kell szoknod. Keresünk, egy fasza kis elvonót neked. Ha nem állsz le a drogokkal, már nem sokáig leszel a nagy Steven „Popcorn” Adler dobos. – papoltam neki, mint egy apa a fiának.

-          Ezeket mind, nagyon jól tudom. – bólintott. – De így nehéz leszokni, ha a környezetedben mindenki drogozik. – igaza volt, de nem akartam megérteni.

-          Ki drogozik a környezetedben? Mi csak akkor szívunk el egy füves cigit, ha te nyavalyogsz már érte. Csak miattad drogozunk. – nem voltam ideges, mert igaza volt, de mérges voltam, mert nem akartam elveszíteni a barátomat.

Már legalább fél órája beszéltünk, amikor Slash belépett. Ő is mondott pár okosságot és utána elő vett valamit a zsebéből.

-          Nézzétek, mit találtam a konyhában, az asztalon. – vett elő egy lapot.

-          Mi az? – vettem el tőle.

A papírra két fegyver volt rajzolva, amit rózsák vettek körül, alá volt írva, hogy: Guns N’ Roses.

-          Ez tetszik. Ki csinálta? – néztem Slash-re.

-          Olvasd el a hátoldalát. – fordította meg a kezemben.

„ Nekünk tetszik. A rajzot Beth, a nevet én találtam ki. Legnagyobb rajongóitok. Beth és Shad.”

Steven ígéretet tett a bandának, hogy leszokik. Mi pedig segíteni fogunk neki.

 

Írta: Shadow

4. fejezet

Beth:

Dél tájban elindultam felébreszteni Shadowot és a bandát.

Amint kiléptem a szobaajtón, megláttam, hogy Shad és Axl a kanapén fekszik, méghozzá úgy, hogy Axl átkarolja Shad vállát. Slash, aki időközben szintén felébredt, mögöttem jött, és mikor meglátta ezt az érdekes test helyzetet, elmosolyodott, megcsóválta a fejét, és felébresztette Axl-t.

Gyorsan elmentem az egyik ajtó felé, és benyitottam. A zsebkendőnyi szobában a padlón, egymás hegyén-hátán aludt Duff, Izzy és Steven. Több, mint tíz percbe telt, mire fel tudtam ébreszteni őket, és mikor már mindhárman talpon voltak, átmentem az egyik ajtón, ami a nappaliba dobott ki. A sok ajtó közül a szemben lévőt kinyitottam, és majdnem szívbajt kaptam: a tűzhelyen lévő edény majd egy méteres lángokkal égett! Egy pillanat alatt az égő serpenyőt a közeli mosogatóba dobtam.

-          Basszus, az olajba még nem dobtam bele a kaját. – Hallottam Axl hangját valahonnan a nappaliból. Léptek közeledtek, és Axl rémülten felkiáltott:

-          Ég a rongy! Mi a franc van itt?!

Nem válaszoltam, hanem gyorsan megnyitottam a csapot, és alá löktem a serpenyőt. Néhány másodperc múlva a lángok elaludtak. Axl a lángoló törölgetőt ledobta a földre, párszor rálépett, így az is elaludt. Rémült arca láttán elnevettem magamat. Berohant a konyhába Duff és Izzy. Mikor Duff meglátta a koromfekete serpenyőt, és a félig elégett rongyot, elnevette magát:

-          Mondtam már, hogy köz- és önveszélyes vagy Axl? – Kérdezte. Axl értetlenül nézett rá:

-          Nem. Miért? – Kérdezett vissza.

-          Mert egyszer teszed be a lábad a konyhába, és akkor is majdnem felgyújtod az egész házat! – Mondta Izzy vigyorogva.

Sarkon fordultam, és magukra hagytam a srácokat, visszamentem a nappaliba.

Mikor beléptem, Slash aggódó arccal nézett Stevenre, úgy tűnt, mintha vitatkoznának.

-          De hová akarsz menni? – Kérdezte Slash. Steven rám nézett, elmosolyodott, és így beszélt:

-          Majd később elmondom. Nemsokára visszaérek. – Ígérte, majd a fogasról levette a bőrkabátját, a vállára kanyarította, és megpróbálta összehúzni a cipzárt, sikertelenül. Úgy remegett a keze, mintha habverőre kapcsolták volna.

Közelebb léptem, és egy gyors mozdulattal összehúztam a cipzárt.

-          Köszi. – Hálálkodott, majd vigyorogva-remegve lelépett.

-          Remélem, nem a dealeréhez ment. – Motyogta Slash aggódva. Értetlenkedve néztem rá.

-          Popcorn drogozik? – Kérdezte Shad hitetlenkedve. Slash bólintott:

-          Aha. Mondjuk, ebben a szakmában mindenki csinálja. De Popcorn nagyon durván nyomja, napi egy gramm az adagja… Anélkül szinte már élni se tud. Láttátok, hogy reszketett. Már hiányzott neki a cucc, annyi biztos. Minél előbb le kéne állnia, mert ha így folytatja, ki kell rúgnunk a bandából, és a harmincat se fogja megérni…

A fejemben nem álltak össze a dolgok.

-          Hogy lehet az, hogy mindenki drogozik, és csak őt akarjátok kidobni? – Kérdeztem.

-          Úgy, hogy ő szívja a legtöbbet. Mi nem akarjuk, hogy eltűnjön, de Axl nagyon mérges tud lenni, ha Popcorn behülyül a drogoktól. És, abban igaza is van, hogy csak akkor kell használni a cuccot, ha szükséges. – Mondta Slash tárgyilagos hangon, majd elgondolkodva hozzátette: - Néha engem is megdorgál, ha egy kicsit belövöm magam…

Axl becsörtetett, és félvállról odavetette, hogy elfoglalja a fürdőszobát.

-          Vagyis most fél, boldog, Axl-mentes óránk lesz. – Vonta le a következtetést Duff, majd átment a szomszédos szobába, és bekapcsolta a rádiót. Shadowval elkezdtük összeszedni az eldobált kártyalapokat, és sörös üvegeket illetve dobozokat. Alighogy végeztünk a nappalival, Steven már vissza is ért, a kezeit lazán zsebre vágta, és úgy vigyorgott, hogy az összes fogát látni lehetett. Olyan jókedv sugárzott belőle, mint még soha. Az egész helyiségben csak Shad, Slash, Steven, és én voltunk. Steven egy kis, fehér porral töltött tasakot vett elő a zsebéből, és Slashnek adta, aki azonnal el is rakta a cuccot.

-          Hogy álltok a drogokkal? – Fordult hozzám és Shadowhoz.

-          Még nem próbáltuk. – Felelte Shad. Steven tovább vigyorgott:

-          Akkor épp itt az ideje, hogy kipróbáljátok. – Steven, már húzta is elő a cigisdobozt és a tasakját a zsebéből, majd hozzálátott, hogy néhány gyors mozdulattal csavarjon néhány füves cigit. – Ha kipróbáltátok, eldöntitek, hogy kell-e még, vagy sem.

-          De Popcorn! Ők még fiatalok! – Tiltakozott Slash.

-          Nem. Már öregszünk. Húsz évesek vagyunk mind a ketten. – Jelentettem ki.

Slash nem válaszolt semmit sem, Steven pedig mindkettőnknek adott egy-egy füves cigit.

Shad félig félve, félig kérdőn nézett rám, de én nem törődtem vele, laza mozdulattal elővettem a gyújtómat és rágyújtottam. Shad, bizonytalanul, de követte a példámat.

Néhány perc alatt elfogyott a szál cigi, és a hatására úrrá lett rajtam valami újfajta magabiztosság, ami bátorsággal vegyült.

Shadow-ra néztem. Az ő félelme is feloldódni látszott.

Shadow:

Tényleg jó ez az akármi. Nem értem, miért ellenzik ez ennyire…

-          Te nem vagy normális, Steven. – Morogta Slash aggódva. – Drogot adni másnapos embereknek?!

Úgy tűnt, kezd nagyon aggódni, ki tudja, talán még félni is… De nem ijedtem meg. Most semmitől sem tudtam sem megijedni, sem félni. Csak frissességet éreztem, és vidámságot.

-          Ugyan már, nem lesz semmi baj! – Mondtuk Beth-szel kórusban.

Slash:

Nagyon félek. Steven nem normális. A sok drog most már tényleg elvette a maradék józan eszét. Teljesen felelőtlen lett. Abba biztosan nem gondolt bele, hogy mi lesz, ha valamelyikük nem bírja az ilyesmit, akkor az akár életveszélybe is kerülhet, vagy még rosszabb…

Szívem szerint felpofoztam volna Stevent, de valahogy nem vitt rá a lélek, hogy megtegyem.

-          Na jó. – Mondtam határozottan, megragadtam Popcorn karját bevonszoltam a konyhába, a mosogatóban lévő össze kormolódott serpenyőt a padlóra dobtam, Steven nyakát megragadtam, a hideg vizes csap alá dugtam a fejét, majd megnyitottam a csapot, bízva abban, hogy ettől valamennyire magához tér. Ha Axl így meglátja őket, akkor a pillantásával öl meg mindenkit…

Az ajtóban Shadow megállt, Beth viszont bejött, és kihúzta Stevent a hideg zuhany alól. Steven hálásan pislogott a lányokra, de én annyira mérges voltam, hogy meg tudtam volna fojtani Popcornt.

Axl:

A konyha irányából fémes csattanás hallatszott, olyan, mintha valami fémet vágtak volna a kőhöz. Gyorsan megigazítottam a fejemen lévő, kék, mintás kendőt, majd kiléptem a fürdőből, hogy megnézzem, mit műveltek a srácok.

Mikor beléptem a nappaliba, valami ismerős szagot éreztem, a füves cigi füstjének szagát.

Egy pillanat alatt elborította az agyamat az égető düh.

Ha Popcorn adott a lányoknak füvet, akkor én megölöm. – Fogadkoztam magamban.

Döngő léptekkel mentem át a nappalin, a konyha ajtajában Shadow mellett, és megálltam Steven előtt. Popcorn nagyon hülyén nézett ki: a haja csurom víz volt, ahogy az arca is. Szemmel láthatóan majd megfagyott, de azért teli pofával vigyorgott. Beth-re néztem.

A pupillája teljesen tág volt, az égszínkék írisze szinte nem is látszott. Biztosan szívott valamit. És csak Steven lehet olyan hülye, hogy mindenkire rátukmálja a vackait…

-          Te hülye állat! – Ordítottam dühösen. Steven, mint egy fogyatékos, vigyorgott tovább. Végképp elszállt minden türelmem: Elkezdtem ütni ököllel Stevent ott, ahol értem.

Shadow:

Axl minden előzmény nélkül berontott, és elkezdte ököllel ütni Stevent.

Riadtan néztem körül valami megoldás után, de mindenki csak állt döbbenten, és nézte a jelenetet. Nem gondoltam a következményekre, csak a srácok közé ugrottam, megmarkoltam Axl csuklóját, de ő egy rántással kiszabadította a kezét, és ütötte tovább a barátját. A következő pillanatban valaki odajött mellém, Axl-nek lekevert egyet, majd megragadta a karját, és hátrébb lökte. Axl kezdett lehiggadni. A támadóra néztem. Beth volt az.

Axl aggódva nézett ránk:

-          Jól vagytok? – Kérdezte aggódva.

-          Persze. De mi volt ez? – Kérdeztem vissza. Axl nem válaszolt. Beth-hez fordult.

-          Jól vagy? – Tette fel a nagy kérdést.

Válaszul Beth összeesett.

Írta: Beth

3. fejezet

Shadow:

Az egyik gyerek oda lépett közvetlenül Slash elé. Lehetett rajta látni, hogy csak a haverjaival nagy a szája.

-          Elég szar a zenétek. Ilyennel fel sem mernék lépni. – kezdett kötekedni a csávó.

-          Szerintem, menj a haverjaiddal együtt discoba. – ki akarta kerülni Slash, de a srác nem hagyta.

-          Tűnj már innen! – lépett Slash mellé Beth.

-          Nézzétek, egy csaj fogja megvédeni. – kezdett röhögni, amit Slash nem nézett jó szemmel, ezért inkább hátrébb tolta Beth-t.

-          Most már tényleg húzzatok innen. – állt oda Axl és Duff.

A nyolc srác elkezdte lökdösni őket és az egyik próbálta elvenni a Slash-től a gitárját.

-          Hozzá ne nyúlj a gitáromhoz! – adta át nekem és mérgesen a falnak lökte a disco patkányt.

Erre persze odajöttek a haverjai is és egy nagy verekedés lett belőle, de simán elintézte a banda a nyolc techno őrültet.

-          Hé, jól vagytok? – kérdezte tőlünk Axl, de látta, hogy nem igazán vagyunk a toppon.

-          Beth-t szerintem el kéne látni, én jól vagyok. – mutattam Beth lábára, ami eléggé vérzett.

-          Nem. Jól vagyok. – sántikált arrébb Beth.

-          Tényleg jobb lenne egy orvosnak megnéznie. – helyeselt Izzy.

-          Akkor menjünk. – csóválta a fejét Beth, láttam rajta, hogy nincs kedve, de egyben fáj is neki.

Elindultunk keresni egy kórházat. Beth Axl-re és Slash-re támaszkodott, amíg elértünk a kocsijához. Én vezettem, habár még jogsim se volt. Reménykedni mertem, hogy nem futunk össze az úton zsarukkal.

-          Ismertek erre felé egy kórházat? – néztem a tükörbe. Izzy aki mellettem ült, bólintott.

-          Ja, majd mondom merre. – már jelezte is, hogy balra.

-          Volt már dolgotok ott? – érdeklődtem, csak teljen az idő.

-          Aha. Steven-t egy gyenge pillanatába vittük be. – ahogy ezt kimondta, Steven aki hátul ült egy köhintéssel jelzett, hogy csöndbe kéne lenni.

-          Na, most merre? – értünk egy lámpához.

-          Ismét balra. – mutatott Izzy.

Bementünk a kórházba a sürgősségire. Páran megbámultak minket és sejtettem, mit gondolhatnak.

-          Jó napot! – léptem a pulthoz, hogy végre valaki elássa Beth-t.

-          Inkább, jó reggelt! – flegmán és álmosan köszönt egy körülbelül húsz éves gyakornok csaj.

-          A barátnőmet el kéne látni. – kezdtem ideges lenni, erre a flegma dögre.

-          Jó, tíz perc. – nyugodtan ült vissza a pult mögé és pihengetett tovább.

-          Most látod el! Mi a francért vagy te itt? Most már indulj el! – indultam felé mérgesen, hogy lássa, nem viccelek.

-          Jó. – unottan felkelt végre.

Bekötözték a lábát Beth-nek és ennyivel le is tudta az undok kis dög. Elindultunk hazafelé, vagyis ismét hozzám. Gyalog mentünk, mivel három rendőrrel is találkoztunk, amíg kiértünk az épületből. Beth-el így egy kicsit nehezebb volt, de azért sikerült eljutni hozzám.  

-          Gyere, Beth! Ma megengedem, hogy az ágyamban aludj, majd én alszok a kanapén, kivételesen. – ajánlottam fel kedvesen, és tényleg csak egyszeri alkalom.

-          Nagyon köszönöm! Akkor én most eltűnök, majd holnap találkozunk. Nyugodtan bulizzatok. – ment a szobámba, látszott rajta, hogy totál fáradt.

-          Most ne zajongjunk, hadd pihenjen Beth. – szóltam a srácokra, akik már megtalálták a piámat.

Slash:

Kicsit bűntudatom van. Remélem azért a gitáromnak sem lett, nagy baja, még időm sem volt megnézni.

-          Mennünk kéne, fiúk. – keltem fel a kanapéról.

-          De csak most jöttünk. – kezdett nyavalyogni Steven.

-          Tudom én, miért akarsz elmenni. – vigyorgott Shadow.

-          Na miért? – azt hittem, csak kamuzik.

-          Megnézni a gitárodat, hogy meg lehet-e javítani. Igazam van? – rágyújtott és felhúzta az egyik szemöldökét.

-          Na jó, bevallom igen. – vigyorogtam, és kezdtem Steven-t felrángatni a kanapéról.

-          Hagyd őket, majd én elmegyek veled. – ajánlotta fel Shadow.

-          Igen, mi majd megvárunk itt titeket. – erre már Steven is felkapta a fejét.

-          Jó, de Beth-re figyeljetek. Ne hogy felmerjétek kelteni! Bármi kell neki, azonnal ugrotok! Világos? – nézett szigorúan a srácokra Shadow, hogy tényleg felfogják.

-          Igen, de menjetek már. – lökött ki minket Axl.

Huszonöt perc alatt oda is értünk. Megkerestem a gitáromat, amit Shad gondosan elrakott.

-          Na mi van vele? – kíváncsian kérdezte.

-          Csak az egyik hangolókulcs törött le. – örültem neki, mert javítható.

Miután megnéztük a hangszereket, hogy nem lett-e bajuk, elindultunk vissza. Amikor benyitottunk a lakásba, aszem olyat láttam, amit eddig talán sose. A srácok, akikről eddig azt hittem, igazi tökös csávók, most a konyhában voltak.

-          Mi a jó francot csináltok? – tátott szájjal néztem.

-          Kaját keresünk, mert Beth éhes. – jelentette ki Izzy.

-          Mit kért? – kicsit sem szokatlanul kérdezte Shad.

-          Valami olyanról beszélt, hogy a kedvencét, meg hogy ne hagyjuk ki a mézet. – vázolta Duff, de persze senki sem tudta, hogy mit is szeretne Beth.

Shadow:

-          Na jó. Tudom, mit akar. Mindig ezt kéri, ha beteg vagy csak álmában dumál. – nevetni kezdtem, itt már senki se tudott követni.

-          És mi az? – érdeklődött Izzy, aki most szokatlanul sokat beszélt.

-          Mézes kenyér és tea mézzel. – mosolyogtam, ahogy megláttam azokat a tekinteteket, hogy Úr Isten ezt nem találtuk ki.

-          Megcsinálom, ti addig nyugodtan menjetek, nézzetek tv-t, igyatok, cigizzetek, aludjatok, vagy csináljatok amit akartok. – küldtem ki őket.

-          Oké. Most tíz évig megint nem megyek konyha közelébe. – jelentette ki Steven.

Kimentek végre a konyhából én pedig megcsináltam a kaját és teát. Bevittem Beth-nek, aki addigra vagy elaludt, vagy álmában is kérte. Most akkor is fel fog kelni és megeszi, ha már kérte.

-          Beth! Ébren vagy? – kezdtem rázni, tudtam, hogy alszik, de a célom, pont az ellenkezője volt.

-          Igen? – álmosan, félszemmel nézett.

-          Itt a kajád meg a tea. – toltam elé a tálcát.

-          De én nem is kértem. – lepődött meg.

-          De. Nem érdekel, megeszed. – ráncoltam a szemöldököm, azzal jelezve, hogy már pedig kérte és meg is fogja enni.

-          Itt vannak még a fiúk? – ekkor valami összetört, vagyis olyan hang volt.

-          Igen, ahogy hallod. Megnézem mi történt. – hagytam el a szobát.

-          Mi a francot törtetek össze? – ártatlan tekintetek néztek rám. – Ne nézzetek így. Mi az? Biztos nem fontos. – vártam, hogy valaki legyen olyan bátor és elmondja.

-          Akkor majd én. – állt fel Axl és átnyújtotta az egyetlen képet apámról.

-          Tényleg nem haragszom csak… - valamiért kirohantam a szobából.

-          Ennek meg mi baja? – hallottam, ahogy a többiektől kérdi Steven.

-          Seggfej, nem látod? Ez volt az egyetlen kép a szobában, sőt a lakásban is. – emelte fel a hangját Axl.

Bementem Beth-hez és szóltam neki, hogy eltűnök egy kicsit és figyeljen a srácokra.

Axl:

Csak egy ajtó csapódást hallottunk. Szerintem azzal, hogy eltörött a kép, valami Shadow-ban is eltörött.

-          Elmegyek utána. – álltam fel.

-          Veled menjünk? – kérdezték a fiúk, de egy fejrándítással jeleztem, hogy ne.

Beth-től próbáltam megtudni, hogy hol lehet Shadow.

-          Egy hely van, ahova szokása elmenni, ha problémája van. – lassan mondta, tudtam, csak az időt húzza.

-          Hová? – türelmetlenül kérdeztem.

-          A Rainbow után jobbra, az első utca. Van ott egy létra, ahol fel lehet menni a tetőre és lehet látni az egész várost. Negyedik létra. – magyarázott el mindent Beth és én már indultam is.

Körülbelül fél óra alatt oda is értem. Valóban, Shadow ott kuporgott és bámult a város fényébe.

-          Mi történt? – ijedten fordult hátra a hangomra.

-          Semmi. Tényleg. Csak levegőzöm egyet. – próbált úgy tenni, mintha nem sírt volna.

-          Azért vannak könnycseppek a pulcsidon. – mutattam a félig elázott pulcsi ujjára.

-          Na jó, sírtam, de nincs bajom. – állt fel és indulni akart tovább.

-          Nem. Ülj vissza. Ezt megbeszéljük. – rántottam vissza.

-          Ha elmondom, békén hagysz? – nézett rám szúrós tekintettel.

-          Akkor igen.

-          De nem mondhatod el senkinek, vagy igen, végül is tök mindegy. – rántotta meg a vállát.

-          Mond már!

-          Apámról ez volt az egyetlen képem. Már legalább két éve nem láttam. Ennyi. Azzal, hogy eltörött az a kép, az utolsó dolog veszett el róla. – már nem is sírt, nyugodtan mesélte el.

-          Nekem is van múltam. – öleltem meg.

Pontosan három órát ültünk ott a tetőn és csak bámultunk a semmibe.

-          Vissza kéne mennünk. – nézett rám Shadow.

-          A többiek már biztos alszanak, de mehetünk. – támogattam fel.

Igazam volt mindenki aludt. A kanapén aludt Steven és Izzy ülve, vagyis félig feküdtek már. Slash valahogy Beth-nél kötött ki. Duff pedig a kádba fészkelte be magát. Mi pedig a vendégszobát foglaltuk el.

-          Jó éjszakát, W. Axl Rose!

-          Neked is, Shadow!

Elaludtunk egymás mellett. Másnap a banda hangjára keltünk.

Shadow:

-          Te beszélsz vele. – Steven hangja mélyebb lett.

Benyitottak.

-          Fent vagytok? – kérdezte direkt hangosan Steven, hogy felkeljünk. – Nagyon sajnáljuk a képet. – kórusban hangzott el.

-          Semmi baj. Tényleg, csak egy kép. – nyugtattam meg őket.

-          Ki mennétek már? – mogorván küldte ki őket Axl.

-          Jaja, persze bocs. – mentek ki.

Nem értettem, miért ilyen Axl a többiekkel.

-          Mi van? Miért vagy ilyen? – rákérdeztem, mert tudnom kell.

-          Érezniük kell, hogy hülyeséget csináltak és vállalniuk kell a felelősséget. – fejtette ki.

-          Aha, értem. De tényleg nem gond. Csak jó lenne tudni valamit apámról. Él-e még egyáltalán. A sereg rohadt kegyetlen. – bukott ki belőlem. – Most megnézem Beth-t. – ezzel fel is keltem.

-          Szerintem, hagyd aludni. – érdekesen nézett Axl.

-          Jó, akkor kaját csinálok. Mit kérsz? – indultam kifelé.

-          Kekszet és olcsó bort. – nevetett.

-          Most ez komoly? – meglepődtem.

-          Aha.

Kimentem a konyhába és kerestem kekszet meg bort. Bevittem a szobába Axl-nek, kicsit meglepődött, hogy ágyba kapja a reggelit. Ettek, majd leléptek próbálni. Este bicegő Beth-el lementünk a Rainbow-ba, de a banda sehol sem volt.

-          Ezek, hol vannak? – kétségbe esetten kérdezte Beth.

-          Annyit tudok, mint te, vagyis semmit.

Vártunk egy órát hátha csak késnek, ugyanis Axl nagy késő hírében állt. Nem jöttek.

-          Szerintem, menjünk haza. – segítettem fel Beth-t.

-          Jó, de holnap is jöjjünk, hátha itt lesznek. – kérlelt, én pedig belementem.

Lefeküdtem, de nem tudtam aludni. Azon járt az agyam, hogy miért nem voltak ma a Rainbow-ban a srácok. Akkor vettem észre, hogy eltűnt a törött képem, tuti Axl vitte el.

-          Menjünk el a kocsidért a kórházhoz. – keltettem fel Beth-t.

-          Hajnali három óra. – fordult el.

-          Nem baj. Kelj fel és menjünk. – rángattam az ágyból.

Beth:

Érdekes volt Slash mellett ébredni. Tudom, nem történt semmi, de megnyugtatott. Tudnom kell, miért rohant el Shadow. Ki fogom deríteni.

Shadow:

Hajnalban visszaszereztük Beth kocsiját. Este pedig ismét a Rainbow-ba megyünk. Remélem, ott lesznek a srácok és Axl visszaadja a törött képet. A napot takarítással töltöttük. Utálok takarítani, de legalább telik vele az idő. Na jó, Beth takarított, én meg csak beszéltem, de azért ment az idő. Este barátnőm türelmetlenebb volt, mint én, már alig bírtam vele.

-          Mehetünk már? – nyugtalankodott.

-          Egy pillanat, még átöltözök. – majdnem elájult, amikor kimondtam. – Csak viccelek, mehetünk hát. – végre elindultunk.

A banda már fent volt a színpadon. Axl jelzett, hogy mindjárt lejönnek.

-          Hol voltatok tegnap? – förmedt rájuk Beth, mintha magyarázattal tartoznának nekünk.

-          Elintéztünk ezt-azt. – ültek le a fiúk.

Egy darabig még beszélgettünk, aztán elindultunk, de most nem hozzám, hanem a bandához.

-          Szerettünk volna jóvátenni a tegnapi képes balesetet, ezért ezt csináltuk. – Popcorn egy becsomagolt akármit adott.

Kibontottam, de úgy hogy ne szakadjon el a csomagolás. A csomagolás a képet rejtette, amit eltörtek, de most egészben volt. Megcsináltatták nekem.

-          Köszönöm. Rengeteget jelent ez nekem. – vigyorogtam, mint egy hülye.

-          Szívesen. – hangzott el kórusban.

Nagyon boldog voltam. Egy nap alatt megjavíttatták, ez hihetetlen. Érdekesen telt az este. Sokkal durvábbak náluk, mint nálam. Egymást szívatták egész éjjel. Mindenki aludt már. Axl és én még mindig kártyáztunk. Nem bírtuk abba hagyni. Hajnali négy-öt körül mi is elmentünk aludni, miután kiegyeztünk egy döntetlenben. Délután kettő körül keltett fel Beth.

 

Írta: Shadow