5. fejezet

Shadow:

Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Beth ott feküdt előttem a földön.

-          Vigyük kórházba. – szólt Axl és erre eszméltem.

-          Menjünk. – mondta vérző szájjal Steven.

-          Te nem jössz! Még nagyobb bajt akarsz? Meglátnak így, biztos szólnak a rendőröknek az orvosok. – lökte arrébb Axl Steven-t.

-          De… - Axl mérgesen nézett rá.

-          Kurva életbe, nincs de! Majdnem kinyírtad Beth-t! Örülj, hogy megállított az előbb. – próbálta felállítani Beth-t. – Shadow, te velünk jössz. – nem is kellett nagyon rábeszélni, persze, hogy elmegyek Beth-el.

A kórházban azt hittem minden rendben lesz, de már megint az a fiatal gyakornok volt ott, aki legutóbb felidegesített. Ahogy meglátott minket azonnal eltűnt.

-          Ez nem lehet igaz! Tuti utál engem ez a gyakornok. – néztem Axl-re.

-          Majd visszajön. – láttam Axl-en, hogy mérges ránk.

-          Steven-nel mi lesz? – kérdeztem, csak teljen az idő, persze kíváncsi is voltam rá.

-          Slash és a többiek hidegzuhanyt adnak neki és majd holnap már jól lesz. – rutinosan mondta, mintha mindennap ezt csinálnák, habár kitudja. Steven-ből kinézem, hogy mindennap belövi magát.

-          Nagyon haragszol ránk? – kérdeztem, de nem válaszolt. Nem szólt hozzám.

Már húsz perce ültem Axl és Beth mellett, csendben. Nem beszélt velem Axl. Rohadt nyomasztó érzés volt. Direkt nem jön vissza a gyakornok csaj. Úgy látom, tennem kell valamit.

-          Hahó! Van itt valaki? – kezdtem üvöltözni és dobolni a pulton.

Mivel senki sem jött, hangosabban tomboltam. Dobogtam a lábaimmal, ütöttem a pultot, énekeltem és ehhez hasonlókat követtem el. Tíz perce játszottam az őrültet, mire jött egy orvos.

-          Jó estét! Jól van? – nézett rám az orvos.

-          Jobbat! Én tökéletesen vagyok, de a barátnőm, már nem annyira. – mutattam az idő közben ébredező Beth-re.

-          Jöjjenek be, ebbe a szobába. – nyitottam az ajtót, mi pedig bementünk.

A doki feltette az értelmetlen kérdéseit. Szedett-e be valamit, ivott-e rá és ehhez hasonlókat. Bevallottam neki, hogy igen, ekkor kiment és neki állt telefonálni. Az infúzió csöpögött még, amikor Axl végre megszólalt.

-          Szerintem menjünk. Kihívta a doki a rendőröket. – kezdte összeszedni a cuccait.

-          De még itt van az infúzió Beth kezében. – mutattam a már nem halálsápadt lányra.

-          Már nincs. – szólalt meg Beth. Kiszedte a kezéből a tűt.

-          Akkor tényleg mehetünk. – vigyorogtam.

Kint a folyosón összetalálkoztunk a zsarukkal, persze az orvos jelzett nekik, hogy bizony mi vagyunk a drogosok.

-          Álljanak meg! – elég hangosan mondta a zsaru, ahhoz hogy ledermedjek.

-          Tegyük azt, amit mondanak, akkor hamarabb elengednek. – fordult felénk Axl.

Kikísértek minket. Beth azért annyira még nem volt tiszta, hogy felfogja, minket bizony börtönbe visznek. Kicsit sem volt kényelmetlen. Bedugtak minket egy közös zárkába, olyan előzetes hülyeségbe vagy mibe. Még mindig nem beszélt velem Axl. Mintha én tehetnék mindenről. Már az elején nem akartam bele menni, de egyszer élünk elven működtem. Kár most már a múlton rágódni, ami történt, meg történt.

-          Miért? Miért mentél bele? – szólalt meg Axl.

-          Szerinted? Te miért kezdted el? – vágtam vissza. Akkora hülyeség, mintha erre bárki is tudna magyarázatot adni.

-          Igaz, de én tudok mértéket tartani. – próbálta fényezni magát.

-          Szerinted, így néznék ki, ha én nem tudnék? – kezdtem ideges lenni.

-          Hagyjuk a francba. Egyszer mindenki hibázhat. – jelentette ki Axl. Mérges tekintete enyhülni látszott.

-          Álmos vagyok. – kicsit kizökkentett minket Beth.

-          Akkor aludj. – rá is mérges voltam.

Beth elfeküdt az ágyon én pedig leültem a földre. Gondolkoztam, hogy vajon mi lesz velünk, hogyan tovább? A bambulásom közepén egy rendőr állt előttem.

-          Elengedjük önöket, óvadék ellenében. – szigorúan nézett rám az a nagydarab állat.

-          Az fasza. Teljesen le vagyunk égve. – mérgelődött Axl. Beth fel sem kelt.

Jó kis anyag volt, ezt fogom neki adni altató helyett, ha szüksége lesz rá. Futott át az agyamon.

-          Telefonálhatok egyet? – néztem a város védelmezőjére.

-          Csak tessék. – nyitotta ki a rácsot.

-          Kösz. – kiléptem. Oda vezetett a telefonhoz és várt.

Olyan embert hívtam fel, akire nem is gondolt volna senki. Kíváncsi voltam Axl és a banda reakciójára, de nem véletlenül, nem mutattam be őt eddig nekik.

-          Mindjárt kiengednek. – léptem vissza a cellába.

-          Milyen szép fegyver. – elmélkedett Axl.

-          Ja, szerintem is. De ez most hogyan jutott eszedbe? – érdekes téma váltásai vannak.

-          Szevasztok rózsák! – ugrott elém a bátyám.

Axl egy ilyen „ki a faszom ez?!” nézést vett fel.

-          Ő a bátyám. Ő teszi le az óvadékot. – vázoltam Axl-nek.

-          Az jó, de én nem hiszem, hogy bírni fogom. Ez egy hip-hop buzi. – ráncolta a szemöldökét. Gyorsan felkeltettem Beth-t.

-          Itt is maradhatsz nyugodtan. – húzta az idegeket Luxor, utáltam a művésznevét, vagy mit.

-          Fizess végre, hadd menjünk! – förmedtem rá.

Azt hittem többet érünk, de viszonylag olcsók voltunk. Letette az óvadékot a bátyám és elindultunk vissza a bandához.

-          Na mi volt? – állt előttünk Steven.

-          Az, hogy lecsuktak minket, te barom! – förmedt rá Axl.

-          Hagyjátok már abba! – Beth félálomba magyarázott. Inkább volt vicces, mint szigorú.

-          Ez meg ki a tököm? – szólalt meg Slash és Luxor-ra mutogatott.

-          Ő a bátyám, Luxor. – mutattam be.

-          Aha, értem. – körülbelül mindenki úgy nézett, hogy mindjárt megütöm.

Beth bement az egyik szobába, én később utána mentem megnézni. Aludt, mondom, hogy jó anyag volt. Üvöltözést hallottam Axl szobájából.

-          Te teljesen idióta vagy? – őrjöngött Axl.

-          Mi van? Mind így kezdtük, nem emlékszel? – védte magát Steven.

-          Nem! Te kezdted így és nézd mi lett belőled! Azon kívül, hogy jó dobos vagy, még függő is! – kicsit halkabban mondta Axl, de a hangjában hallottam, azt a bizonyos dühöt.

-          Én most elmegyek, levegőzök egyet. – felvett egy kabátot és elment Steven.

Bementem a szobába, Axl az ágyon ült és gondolkozott.

-          Mindent hallottam. – ültem mellé.

-          Akkor most, mindent tudsz. – rám se nézett. – Félek, hogy így nem folytathatjuk Steven-nel. Ha nem áll le a drogokkal, mennie kell. – ráncolta a homlokát.

-          Próbáljatok neki segíteni, egyedül nehéz leállni vele. – próbáltam bíztatni.

Megint üvöltözést hallottam, most a nappali vagy mindenes szoba felől. Slash és Luxor egymást ütötték a kanapén, később a földön is.

-          Valaki állítsa már le őket! – lökdöstem oda Izzy-t.

-          Szerintem, csak hagyjuk, majd megunják. – röhögött Duff.

-          Szerintem meg ne! – megfogtam Luxor pulcsiját és kirángattam a fürdőbe, belöktem a zuhany alá, megnyitottam a hideg vizet, arra a nagyon hülye forró fejére.

-          Ez hideg! – próbált kijönni a víz alól.

-          A-a! Még maradsz. – toltam vissza.

Tíz perc után kiengedtem, és nem tudom, kinek a törülközőjét adtam neki oda.

-          Alkalmazkodj már, te hülye! – mérgesen néztem Luxor-ra.

-          Én alkalmazkodjak?! Csak a zenéről beszéltem. – nézett ártatlanul.

-          Ismerem Slash-t, tuti beszóltál neki, csak úgy nem üt meg senkit. – húztam az egyik szemöldökömet feljebb.

-          Na jó, beszóltam a zenéjükre. Nem hittem, hogy ők játsszák, azt az undormányt. – már majdnem én is megütöttem.

-          Most állj le, különben mehetsz vissza. – mutattam a zuhany felé.

-          Visszamehetek, anya? – azt hitte vicces.

-          Ja, de ez nem vicces. – rúgtam bele egyet.

Luxor nem tudott mit kezdeni magával. Őszintén én már féltem volna a helyében, olyan idegesen és lenézően bámultak rá a srácok. Leültem Slash mellé és felvettem a kártyázás ötletét. A kártyázásból az lett, hogy Luxor-t dobáltuk a lapokkal.

-          Álljunk, csak meg! – tette le a lapokat Duff.

-          Mi van? – néztem rá. Nem értettem, hogy most mi ütött belé.

-          Hogy kerül a törülközőm, erre a melegre? – kétségbe esetten nézett.

-          Én adtam neki, bocs. – védtem meg Luxor-t.

-          Most égethetem el. – vágta be a durcást.

-          Nyugi, majd veszek másikat neked. – nyugtattam meg.

-          Luxor, ugye nem nálam alszol? – reménykedtem.

-          Nem tudom, lehet. Most, hogy tartozol nekem. – hülyén vigyorgott.

-          Majd megadom. – letudtam ennyivel.

-          Beszállok én is, vagyis Steven. – jelentette ki Axl.

Éjfél tájt indultunk haza Luxor-ral és Beth-el. Nagy nehezen fel tudtuk kelteni. A bátyámat nem úsztam meg, ott aludt nálam. Vagyis kitúrt az ágyamból, nekem a padlón kellett éjszakáznom. Hajnalban kopogásra ébredtem. Nehezen feltápászkodtam, három óra alvás után.

-          Engedj be! – hallottam az ajtó túloldaláról.

-          Steven, te vagy az? – szóltam ki.

-          Aha. Engedj be! – ott állt velem szemben Steven, még mindig véres volt a pólója és látszott rajta, hogy még mindig nem tisztult ki a szervezetéből a szer, de azért jobban nézett ki, mint egy nappal ezelőtt.

Beengedtem. Leült egy székre és csak bámult.

-          Kérsz valamit? – udvarias vagyok, ezért megkérdeztem.

-          Sört meg… - csúnyán néztem rá.

-          Ha drog, akkor inkább ki se mond. – hangulat komor lett.

-          Cigit akartam mondani. – egy kicsit megnyugodtam, hogy ezt mondta.

-          Szokj le, Steven. – adtam neki egy sört és kerestem egy gyújtót.

-          Ez csak cigi. – mosolygott.

-          Tudod, miről beszélek. – a mosoly eltűnt az arcáról.

-          Tudom, de így nehéz. – kezdett megnyílni.

-          Ott vannak a barátaid, ők segítenek és mi is. Meg aztán vannak jó kis elvonók. – magyaráztam, mintha én annyira tudnám, milyen nehéz.

-          Ja. – ennyi?! Ennyivel le tudta az egészet.

-          Beszéltem Axl-el. Ha nem változtatsz, kidobnak a bandából. – könyörtelenül közöltem a tényeket.

-          Már hallottam én is. – kortyolt a sörébe.

-          Miért ide jöttél? – majdnem elaludtam az asztalra dőlve.

-          Mert kell pár nap, amíg lenyugszik mindenki. – fejtette ki Popcorn, persze ő már gyakorlott volt ebben.

-          Itt alszol? – emeltem fel a fejem az asztalról.

-          Aha. Kösz. – mosolygott rám.

-          De, csak a kanapéval tudok szolgálni. – felálltam és kerestem egy takarót.

-          Jó lesz az. – ő is felállt és célba vette a nappalit.

Végre aludhattam tovább. Reggel egy ordításra ébredtem. Mi a fene? Muszáj mindig kiabálni? Felkeltem a földről és elindultam a hangok felé.

-          Mi történt már megint? – néztem a fürdőben Luxor-ra és Popcorn-ra.

-          Ez buzi, itt rohangál egy szál semmiben. – dühösen, kicsit halkabban mondta már Steven.

-          Én csak fürödni akartam. – nézett ártatlan képpel Luxor.

-          Én meg brunyálni. – mondta a cipzárját felhúzva Popcorn. – Miért nem zárod be az ajtót? Biztos valami hátsó szándékod volt velem. – kicsit gyerekes volt Steven.

-          Mindenki nyugodjon meg! Te húzzál fürödni, te meg menj ki az erkélyre, ha nem bírod tartani. – fordultam kifelé.

Na végre csend lett. Luxor zuhanyzik, Steven pedig megkeresztelte az erkélyen a növényt. Meg kell néznem Beth-t is.

-          Ébren vagy? – direkt hangosan szóltam, hogy felkeljen. Nehogy már ő alszik, amikor én nem.

-          Nem. – szólalt meg.

-          Gyere már ki. Itt van Luxor és Popcorn. – megfogtam a lábát és kezdtem kihúzni a szobából.

-          Engedj már el! Megyek a saját lábamon. – nyavalygott Beth.

Elengedtem és kimentünk megkajálni. El kéne menni a bandához, megbeszélni a dolgokat. Nem nagyon kellett győzködni Popcorn-t és Beth-t. Luxor-t ott hagytuk, nem akartam több verekedést és kiabálást látni és hallani. Elég lesz Axl-t és Steven-t hallgatni.

Axl:

Valaki jött, biztos Steven. Ezek többen vannak. Gondolom Beth és Shadow is eljött vele.

-          Megjöttünk! – kiáltotta Beth.

-          Maradj már csendben, lehet még alszanak. – csitította Shadow.

-          Jól van na, bocs. – ezt már alig hallottam.

Kimentem, hogy jelezzem, ébren vagyok.

-          Hát ti? – kérdeztem a háromfős tömeget.

-          Steven, nálunk volt az éjjel, és úgy gondoltam, muszáj beszélnetek. – Shadow volt az, aki beszélni kezdett.

-          Aha. Gyere Steven, dumáljunk. – szóltam Popcorn-nak.

-          Oké. – úgy látom már tiszta az agya.

Beth és Shadow a konyhában ültek, tudták, ezt most kettőnknek, vagyis a bandának kell megbeszélni.

-          Figyelj, ez így nem mehet tovább. Le kell szoknod. Keresünk, egy fasza kis elvonót neked. Ha nem állsz le a drogokkal, már nem sokáig leszel a nagy Steven „Popcorn” Adler dobos. – papoltam neki, mint egy apa a fiának.

-          Ezeket mind, nagyon jól tudom. – bólintott. – De így nehéz leszokni, ha a környezetedben mindenki drogozik. – igaza volt, de nem akartam megérteni.

-          Ki drogozik a környezetedben? Mi csak akkor szívunk el egy füves cigit, ha te nyavalyogsz már érte. Csak miattad drogozunk. – nem voltam ideges, mert igaza volt, de mérges voltam, mert nem akartam elveszíteni a barátomat.

Már legalább fél órája beszéltünk, amikor Slash belépett. Ő is mondott pár okosságot és utána elő vett valamit a zsebéből.

-          Nézzétek, mit találtam a konyhában, az asztalon. – vett elő egy lapot.

-          Mi az? – vettem el tőle.

A papírra két fegyver volt rajzolva, amit rózsák vettek körül, alá volt írva, hogy: Guns N’ Roses.

-          Ez tetszik. Ki csinálta? – néztem Slash-re.

-          Olvasd el a hátoldalát. – fordította meg a kezemben.

„ Nekünk tetszik. A rajzot Beth, a nevet én találtam ki. Legnagyobb rajongóitok. Beth és Shad.”

Steven ígéretet tett a bandának, hogy leszokik. Mi pedig segíteni fogunk neki.

 

Írta: Shadow