2013. augusztus 24., szombat

6. fejezet

Beth:

Slash lassú szólókat játszott, Izzy-vel, Duff és Axl valamit nagyon szorgalmasan írtak egy kis fekete füzetbe, ha jól gondolom, dalszöveget. Shadow-val kártyáztunk, de ketten nem volt jó, Shadow mindig elvert, akármit játszottunk.
-         Slash, világhírű gitáros leszel, ha így folytatod. – Kortyoltam a sörömbe.
-         Az jó lenne. – Nevetett az említett. – De oda még sokat kell gyakorolnom. – Azzal tovább pengetett.
-         Egyetértek Beth-szel. – Szólt közbe Shadow.
-         Nem, az nem jó. Úgy olyan lenne, mintha összecsapták volna. Én tökéletes zenét akarok. – Mondta Axl, bizonyára Duff egyik ötletére reagált így. – Na mindegy, majd megírom egyedül, menj kártyázni. – Küldte el Duff-ot, a füzettel és a tollal a kezében felállt és átült a fotelba.
Kíváncsi voltam, hogy mit ír Axl. Felálltam, mögé sétáltam, és elolvastam a lap tetejére írt címet. Alatta már több strófa meg volt írva.
-         Hány percesre tervezed? – Kérdeztem a hosszú szöveget fixírozva.
-         Húsz. – Hangzott a rövid felelet. Nagyot néztem.
-         Ö… Szerintem, egy kicsit rövidebbnek kéne lennie… - Javasoltam bizonytalanul.
Axl nem szólt semmit, csak átvonult a másik szobába.
Az órára néztem. Egy óra múlt.
-         Hol van Steven? – Vette ki a szót a számból Shadow.
-         Biztos otthon van. – Tette le a gitárját Izzy.
-         Na, kezdünk egy új kört? – Kérdezte Duff, mikor ő és Izzy csatlakozott hozzánk. Slash átment ugyanabba a szobába, ahol Axl is van, és ott pengetett tovább.
Amíg Shadow osztotta a lapokat, Izzy hozott sört, én pedig, Duff-ot faggattam:
-         Axl miért húsz percesre akarja azt a számot?
-         Nem tudom. Mikor kérdeztem tőle, azt mondta, hogy csak ennyi időbe tudja belesűríteni, azt, amit akar.
-         Milyen húsz perces számról van szó? – Kérdezte Shad.
-         A November Rain-ről. Nem gondoljátok, hogy keresnetek kéne egy kiadót, ami kiadja a zenéiteket? – Fordultam Izzy-hez. Vállat vont.
-         Jó lenne, de az rengeteg idő meg pénz…
-         Így van. És, holnap után Seattle-ben is lesz egy fellépésünk, ahová állítólag sok ember fog eljönni. Talán valaki felfedez minket. – Dörmögte Duff.
-         Hogyhogy nem mondtátok ezt eddig? Nagyot néztünk volna, ha egyik napról a másikra eltűntök, aztán csak egy cetlit találunk… - Heveskedett Shad.
-         Biztosan akartak szólni. Na, ki kezd? – Izzy már dobta is az első lapot.
Tíz percnyi játék után Izzy nyert. Shadow még mindig hitetlenkedve rázta a fejét.
A túlsó szobából még mindig hallatszott Slash játéka. Most, hogy egy kicsit jobban figyeltem, mit játszik, rájöttem, hogy szebb, dallamosabb szólókat játszik, és időnként elhallgat egy-egy percre.
Egész délután beszélgettünk, megvitattuk a hírnév jó és rossz oldalát, az őrült rajongókat, a turnékkal járó kellemetlenségeket, kockázatokat, gitárfajtákat, egyszóval mindent.
Mikor az órára néztem nem akartam hinni a szememnek: Hét óra múlt tíz perccel.
-         Nem láttátok Popcorn-t? – Érdeklődött Axl.
-         Egyáltalán nem. – Sietett a válasszal Shadow. – Miért?
-         Mert akkor felhívom azt a félnótást. – Vette Axl az irányt egy, az út szélén álló, grafitikkel gazdagon díszített telefonfülke felé.
Kétszeri, sikertelen próbálkozás után Axl kijött a fülkéből.
-         Nem tudtam elérni. Na mindegy, nem ez az első ilyen eset, majd előkerül. Menjünk, mert már porzik a vesém.
Több, mint tíz perc gyaloglás után már a Rainbow előtt voltunk.
Mikor bementünk, Axl és Slash elmentek piát venni, mi pedig leültünk az egyik asztalhoz.
Alighogy Axl-ék visszaértek, Slash kijelentette, hogy mielőtt elutaznak, még próbálniuk kell.
-         Holnap egykor indulunk és, mivel nem tudunk hajnalban felkelni, ma este kell megejteni azt a próbát.
A srácok beleegyeztek, így Slash elment, hogy Steven-t felhívja. Hamar visszajött.
-         Felvette. Azt mondta, hogy tegnap nagyon kiütötte magát, a mai napot végig aludta, nemrég ébredt fel. A próbára pedig eljön, de előbb még összeszedi magát. – Újságolta. Duff, Shadow, Izzy és én megkönnyebbültünk, Axl azonban csak csóválta a fejét:
-         Ha megtudom, hogy belőtte magát, vagy beleszívott egy füves cigibe, én agyon verem. – Fogadkozott.
Háromnegyed óra múlva mentünk vissza Shadow házába, mert oda volt megbeszélve a próba.
Úgy volt, hogy a srácok kilenckor kezdik a próbát, de kilenc óra húsz perckor Steven még mindig nem volt sehol sem.
-         Hát jó. – Szólalt meg Axl harminckettőkor. – akkor Steven nélkül kezdünk.
Pár pillanat leforgása alatt elfoglalták a helyüket, és játszani kezdtek.
Majdnem egy órán keresztül játszottak, Shad és én, pedig tomboltunk.
-         Meg kell mondjam, isteni zenét játszotok. – Jelentettem ki, Shadow bólogatott:
-         Így van. Ha ezekből nem lesz sláger, akkor az embereknek egyáltalán nincs ízlése. – Jegyezte meg, és leültünk.
Még jó sokáig beszélhettünk, de mikor Luxor bejött, hogy ne zajongjunk, mert aludni szeretne, jó éjt kívántunk egymásnak, és elmentünk a szobáinkba.

Másnap tíz órakor már mindenki ébren volt.
Slash és Duff a konyhában ügyködtek, míg a többiek pakoltak.
-         Mennyi ideig lesztek távol? – Kérdezte Shadow. Axl válaszolt neki:
-         Egy nap, amíg odaérünk, és koncertezünk. A másik napon pihenünk, a harmadik napon pedig már jövünk is vissza.
-         Mit fogtok játszani? – Kíváncsiskodott tovább Shad.
-         Ugyanazt, amit tegnap is játszottunk.
-         Értem. Hánykor, és hol lesz a koncert? – Kérdeztem.
-         Este kilenckor kezdünk, a Devil’s Bar-ban. De miért fontos ez? – Nézett rám Axl gyanakvóan.
-         Csak kíváncsi voltam.
Miután Duff és Slash, másfél órányi szenvedés után bejöttek két halom szendviccsel, megreggeliztünk, pontosabban ebédeltünk, és a banda összeszedte az összes ingóságát, Shadow-val kezdtünk rájönni, hogy egy ideig nem látjuk őket, és ezzel a srácok is hasonlóképp lehettek, mert fél egykor Axl előszedett az egyik bőröndből két pár dobverőt, aláíratta az egész bandával, majd egyet Shadownak, és egyet nekem ajándékozott.
-         Egy kis emlék. Amint lehet, újra itt rontjuk a levegőt. – Ígérte.
Megköszöntünk a verőket, majd elkezdtünk viccelődni.
Egy óra előtt beesett Steven is. Szerencse, hogy a többiek összepakoltak neki, mert öt perc múlva leparkolt a ház előtt egy fehér, nem éppen nagy busz, és a Guns N’ Roses-nak mennie kellett.
Mikor a busz eltűnt a kanyarban, Shadow-val bementünk a túlságosan csendesnek, üresnek tűnő házba.
Pár percig csak néztük a tegnap délután szétdobált lapokat, majd felálltam, hogy rendet tegyek. Már most hiányoztak.
-         Hová tűntek ezek a léhűtők? – Jött be Luxor. Hirtelen eszembe jutott egy ötlet a még délelőtt folyamán.
Shadow le akarta tromfolni a bátyját, de egy figyelmeztető pillantással elhallgattatta.
-         Ne mtudom. – Hazudtam szemrebbenés nélkül. – Viszont, nem akarsz elmenni Seattle-be? Ott egy fasza lemezbolt, ahol leginkább pop és disco CD-et árulnak
Luxor felvonta a szemöldökét, és látszott rajta, hogy gondolkodik.
-         Mit akartok ti ott? – Kérdezett vissza. Most kell okosnak lennem.
-         Van ott egy nagyon távoli rokonom, akivel fel akarom venni a kapcsolatot, és be akarunk szerezni ezt-azt. – Fűztem tovább a szót.
Egy másodperc erejéig összenéztünk Shadow-val. Átlátott rajtam, mert enyhén vigyorogva megcsóválta a fejét. Luxor még mindig nem tudott dönteni.
-         Ezentúl mindig Louis-nak foglak szólítani, ha most ezt nem teszed meg. – Fenyegetőztem. Luxor összerándult igazi neve hallatán, de aztán rábólintott:
-         Rendben. Mikor akartok indulni?
-         Ma. Összerakjuk pár cuccunkat, és indulunk is.
-         Oké. Meddig akartok ott maradni? – Jött a következő kérdés. Már készen is voltam a válasszal:
-         Ma megyünk, holnap maradunk, és holnapután jövünk is vissza. – Hadartam vigyorogva.
-         Jó. Pakoljatok, tíz perc múlva indulunk.
Nekünk se kellett kétszer mondani, inkább három, mind tíz perc múlva már készen voltunk, és a garázsban vártuk Shad bátyját.
-         Tényleg van Seattle-ben ilyen popbuziknak kitalált CD-bolt? – Kérdezte Shad.
-         Honnan a francból tudjam én azt? Életemben nem jártam ott.
-         Rózsák, indulhatunk? – Rohant oda az autójához Luxor lelkesen.
-         Persze. – És beültünk.

Késő délután lett, mire Seattle-be értünk.
Kerestünk a város szélén egy szállodát, kibéreltünk három szobát, letettük a cuccainkat, majd Shadow-val elmentünk a belvárosba.
Hosszas kérdezgetés után megtaláltuk a Devil’s Bar-t.
A klub és az egész környék kissé ódon volt, de annál jobb hangulat volt, köszönhetően a sok italnak, és a zenének, amit a bár közepén lévő, tizenévesekből álló, heavymetalt játszó zenekar játszott.
A berendezés kissé kopottas volt, az ablakokon színes graffitik sorakoztak, némelyik be is volt törve, és az egész helyiségben átható alkoholszag uralkodott.
Mivel még több, mint egy óra múlva volt a koncert kezdés, az egyik sarokban foglaltunk helyet, és egy kis sörrel kezdtünk a kora esti mulatást.
-         Hát, ezt jól elintézted. – Mondta elismerően Shadow, mikor leültünk. – Tényleg, szerinted, mit fognak szólni ha találkozunk?
-         Nem tudom. – Motyogtam. Ezen még nem is gondolkodtam.
Körbe néztem a bárban, ami úgy hathatott, mintha a falon keresném a választ. A helyiség túlsó sarkában megláttam egy nagyon bozontos, fekete hajkoronát. Gondolkodás nélkül felálltam, és elindultam a másik sarok felé. Shadow értetlenkedő arccal követte példámat.
Amint közelebb értünk, Shad megértette, miért jöttünk ide.
Axl-ék észre sem vették, hogy ott vagyunk.
-         Eléggé egyedi módon oldották meg a szellőztetést, nem?! – Böktem a közelben lévő ablakkeretre, amiben csak egy kis körülbelül fél kártyalap méretű üveg volt. Mind az öten összerezzentek.
-         Hogy kerültetek ide? – Kérdezte Steven csodálkozva. Shadow vigyorgott:
-         Alighogy elmentetek, előkerült Luxor. Beth elkezdett hadoválni valami lemez boltról, ami teli van olyan vackokkal, amit ő hallgat. Öt percen belül meg tudta győzni, és így elhozott minket.
-         Le merném fogadni, hogy az a hülyegyerek még mindig azt a boltot keresi. – Nevetett Axl.

Az elkövetkező, körülbelül háromnegyed órában nagyon jól telt a hangulat, de aztán a Guns-nak mennie kellett, hogy átvegye a színpadon lévő, szemmel láthatólag nagyon fáradt banda helyét.

Axl:

Ez nem igaz. Beth és Shadow eljött, hogy lássanak minket. Hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak, annyira meglepett a váratlan felbukkanásuk.
Sajnos túl hamar elérkezett az idő. A színpadon lévő zenekar összeszedte a cuccait, és amíg pakolásztak, mindenkinek osztottam egy-egy füves cigit, amit azonnal el is szívtunk.
Pár perc alatt felmentünk a színpadra, és játszani kezdtünk.
A több, mint egy órás koncertet a Welcome ToThe Jungle-lel kezdtük, és a Paradise City-vel zártuk. A bárban jóval többen voltak, mint hittem, és, a közönség egész végig tombolt. Hihetetlen jó érzés volt látni, hogy ennyi embernek tetszik az, amit játszunk.

Shadow:

Axl-ék fergetegesen játszottak. Pontosabban, hozták a formájukat.
-         Észrevetted, hogy jobban felpörgetik a tömeget, mint az eddigi akárkik? – Fordult hozzám Beth két szám között.
-         Persze. – Bólintottam. – És sokkal többen is jöttek ide, mint amennyien elférünk. – Néztem a zsúfolt bár közepe felé. A srácokat is csak azért láttuk, mert az emelvény, amin álltak, kicsit több, mint egy méter magas volt.
Beth bólogatott.

A koncert után pár perccel Axl-ék visszajöttek az asztalunkhoz.
Alighogy leültek, odajött pár vihogó, tizenéves lány. Kértek autogramot, amit Axl-ék szívesen adtak. Az egyik lány a mellét akarta aláíratni, de Axl inkább a vállára firkálta a nevét.
-         Van egy lány, aki tetszik Axl-nek. – Súgta Izzy magyarázatként.
Egy óra alatt rengetegen jöttek oda gratulálni Axl-éknek, és az a banda ami előttük játszott, felajánlotta Slash-nek, hogy játszon velük, de Slash az ajánlatot visszautasította.

Hajnalban kerültünk ágyba, és délben keltünk. Az este kiderült, hogy ugyanabban a hotelbe szálltunk meg, mint Axl-ék, így a srácok felajánlották, hogy hazavisznek minket. Némi mérlegelés után rábólintottunk, de hogy mikor közöljük a hírt Luxor-ral, az még rejtély.
Miután felkeltettem Beth-t, szalonképes állapotba hoztam magam. Egy óra után  pár perccel lementünk enni. Lucxor megtalált minket, és elég mérgesen jött oda hozzánk:
-         Nincs is semmi CD bolt, semmi rokon! Láttam a plakátokat! – Ordította a képünkbe. Legszívesebben elküldtem volna a fészkes fenébe, de Beth megelőzött:
-         Ha nem mondtuk volna ezeket, akkor nem hoztál volna el minket. – Felelte tök nyugodtan. Komolyan jobban kezeli a bátyámat, mint én. Luxor nem tudott mit mondani, így inkább eltűnt a lépcső felé.
A délután folyamán megtárgyaltuk a tegnap estét, és összeraktuk, mi is történt.
Este nyolckor elmentünk aludni. Másnap korán reggel elpakoltunk, mivel a busz kilenckor indul. Luxor tegnap este sértődötten hazament, így végre csend volt.
A buszon Axl kitalálta, hogy írunk egy listát, amibe beleírjuk, hogy mit kell végrehajtani az elkövetkezendő negyed évben. Egy embernek csak egy fogadalma lehetett. A papír, amire a fogadalmakat írtuk, körbe járt.
Mikor hozzám, vagyis az utolsó emberhez ért a lap, már minden név alatt állt valami:
Axl – Keresek egy lemezkiadót. Slash – Tovább fejlesztem a gitártudásomat. Duff – Segítek Axl-nek. Izzy – Tanulok. Steven – Leszokok a drogokról, vagyis elmegyek egy jó kis elvonóra, és végigcsinálom a két hónapot. Beth neve alatt a következő állt, Slash kézírásával: Megtanul gitározni. A nevem alatt pedig, Steven írásával, csak ennyi állt: Megtanul dobolni.
Elmosolyodtam, és visszaadtam a lapot Axl-nek.
Axl összehajtotta a lapot, és eltette a pénztárcájába.
-         Meglátjuk, ki mire jut három hónapon belül. – Mondta.


Írta: Beth

2013. augusztus 23., péntek

Helyzet jelentés!

Szóval, tudom, hogy nagyon régen jelentkeztünk már. Különféle okok miatt. Mindig közbe jött valami, ami miatt megakadtunk. Nem tudom, ki követi még ezt a blogot, de ha még van olyan ember, aki olvasta, attól elnézést kérünk, hogy nem hoztunk, már hónapok óta frisst.
Még mi sem tudjuk pontosan, hogy mi lesz ezzel a bloggal. Hamarosan, ígérem, egy héten belül, kiderül mindenki számára, hogy folytatjuk-e, vagy bezárjuk.
A pozitív hozzászólásokat köszönjük, és igyekszünk, minél előbb döntésre jutni. :)

Minden jót!
Shadow