2. fejezet

Beth:

A fürdőben ültem, kabátban, hátamat a falnak támasztva.

- Biztos, hogy jól vagy? – Kérdezte aggódva Shadow, már vagy huszadjára.

Gyorsan megráztam a fejemet:

- Nem. – Feleltem kissé remegve, rekedt hangon. – Nem megyek a sintérekhez, utálom mindet. Inkább meghalok mintsem itt percenként rohangáljak hozzájuk, mintha jobb dolgom sem lenne. De, azért legközelebb, ha fel akarsz ébreszteni, előbb húzd meg a hajamat. Ne a vízhez folyamodj egyből, oké? Nem hiányzik nekem még egy megfázás.

- Értem. – Mondta Shadow szűkszavúan.

Feltápászkodtam, és behúzódtam abba a szobába, ahol az elmúlt pár napban aludni szoktam.
Az ágyra ledőlvén ráfeküdtem valamire.
Lassan a hátam alá nyúltam, és kihúztam a kis cetlit, amin apró betűkkel a következő szöveg állt.
„ Beth, bocsi, hogy leöntöttünk. Ha nem leszel lázas vagy valami ilyesmi, akkor este, hét óra körül eljössz a Rainbow-ba? Szeretnék veled beszélgetni, ezt-azt megmutatni, mert, ahogy a múltkor észrevettem, érdekel a zene. Talán megtanulhatnál egyet s mást gitáron. Persze csak ha akarod. És Shadow-ot is hozd magaddal! Popcorn szeretne neki ezt-azt megtanítani.
A Rainbow előtt várlak.
Slash”
Mosoly terült szét az arcomon, felugrottam az ágyról, és megkerestem Shadowot.
Amint megmutattam neki a pár soros levelet, kijelentette:

- Nem leszel beteg. Most mész, és kialszod magad. Hatkor elkezdünk készülni, háromnegyed hétkor elindulunk a Rainbow-hoz. – Pont úgy beszélt, mintha ő lenne a főnök, én meg az alkalmazott.

- Igenis főnök. – Mondtam nevetve, a cetlit kivettem Barátnőm kezéből, a zsebembe süllyesztettem, és a tegnap felakasztott bőrkabátom zsebeiben kezdtem el kutakodni, csak azt nem tudom, minek.

Alighogy benyúltam az első zsebbe, máris a kezembe akadt két gitárpengető. Az összes zseb átnézése után huszonhét pengető volt a kezemben.

- Mindet elcsórtam Slash-től, vagy mi volt? – Kérdeztem a röhögőgörcsben szenvedő Shadowtól. Shad megrázta a fejét.

- Nem. Az Izzyé. – Bökött egy fekete, piros feliratos darab felé. – Amúgy Slash lepasszolta az összes nála lévő pengetőt, mert úgy gondolta, hogy nem hagyod el őket. Mikor a kezedbe nyomott vagy tízet, azt mondtad, hogy ezt már nem fogja viszont látni.

Nevettünk a hülyeségemen, majd pár perc elteltével mindketten bementünk a szobánkba, én pillanatokon belül elaludtam.

- Hé, ébredj már! Hahó! Hallasz egyáltalán? – Hallottam Shadow hangját.

- Hallak, hallak! Még egy pillanat, és felébredek. – Nyöszörögtem, és átfordultam a másik oldalamra.

- Tudod, hová kell mennünk hétre?

- Rainbow – Motyogtam. Shadow-nak most nagyon szigorú volt a hangja.

Olyan volt az egész, mintha egy szülő próbálná meg kirángatni a gyerekét az ágyból, szombaton, hajnali fél ötkor.

- Pontosan. Most hat óra negyvenkettő perc van.

- Mi van? – Pattant fel a szemem.

Pár perc alatt szalonképes állapotba vágtam magam, Shad pedig majdnem tíz percig fésülte a haját.
Végül ötven után nem sokkal elindultunk a Rainbowhoz.
Amint befordultunk az egyik sarkon, három alak jött velünk szemben: Duff, Slash, Steven. Több, mint húsz méterről már kiabáltak is!

- Szevasz, Pengetőbetyár. Hey Shad.

- Helló. – Mondtuk egyszerre Shadow-val, majd elindultunk a bár felé.

Út közben Slash-nek visszaadtam a pengetőit, egyet pedig zsebre tettem.

- Hogy legyen emlékbe. – Magyarázkodtam, mikor Slash értetlenkedve nézett rám.

Hamar elérkeztünk a bárhoz. A Rainbow-ban még csak néhányan lézengtek. Duff, ügyet sem vetve rájuk, egy eldugott kis helyiségbe vezetett, ahol egy, kétlábdobos TAMA dobfelszerelés állt, egy basszusgitár, egy ritmusgitár, egy szólógitár és három mikrofon állt.

- Ez egy amolyan próbaterem. Vagy legalábbis valami olyasmi. Itt szoktunk próbálni, ezeket – állával a hangszerek felé bökött – fél nyolckor felvisszük a színpadra, nyolctól kilencig koncert, aztán a többi már a mi dolgunk. – Magyarázta Steven, miközben lendületesen beugrott a dobok közé, és intett Shadow-nak, hogy menjen oda.

Tovább nem tudtam rájuk figyelni, mert Slash a vállamra tette a kezét, és két szék felé terelt. Leültünk. Slash kihámozta a tokból a gitárját, és belefogott:

- Ez egy Les Paul típusú szólógitár. Nagyon jól szól… - Motyogta, mintha csak magának beszélne, a zsebéből elővett két pengetőt, és az egyiket nekem adta. Megmutatta, hogy hogyan kell helyesen megfogni a pengetőt, majd kezembe nyomta a Les Pault. Amikor megfogtam a gitárt meglepődtem a súlyán, vagyis azon, hogy milyen nehéz.

Slash leguggolt velem szembe, az ujjaimat a helyes érintők közé igazította, és elmagyarázta, hogy mikor melyik húrt kell megpendíteni.

- Megjegyezted? – Kérdezte. Bólintottam. – Helyes. Akkor most a jobb kezeddel foglalkozunk. Először is, a könyök hajlatod legyen itt. – Mutatott egyik, a gitár talán legmagasabban lévő pontjára. Odatettem a kezemet. Slash ismét elégedettnek tűnt. – Oké. Tedd ide a kisujjadat, ezzel támasztod ki az egész kezedet. Most, ahogy mondtam: negyedik lentről számolva, majd harmadik, második, harmadik, és ismét a harmadik, de az már a tizenkettedik érintővel. Megjegyezted?

- Meg. – Mondtam, majd pengetni kezdtem. Mikor végeztem, Slash felállt elővette a ritmusgitárt, és visszaguggolt elém.

- Jól pengettél. Nos, a ritmus… Az már nehezebb. De csak egy kicsit. – Dörmögte mély hangján, majd eljátszotta a dallamot, úgy ahogy kell.

- Ez a Sweet Child O’ Mine kezdete? – Bukott ki belőlem.

- Igen. Intro-nak nevezik a kezdést. – Mondta mosolyogva.

Több, mint fél órányi próbálkozás után végre sikerült eljátszanom az introt, helyesen. Slash megdicsért, majd, mikor elkezdte magyarázni a dal folytatását, berontott Axl:

- Hol vagytok? – Tette fel a hülye kérdést, hisz rajta kívül minden bandatag a helyiségben volt. – Már pakolnunk kéne a hangszereket! – Mondta úgy, mintha a lenne a főnök, és alkalmazottai valami hibát követtek volna el. Amint meglátta Shadow-ot, elmosolyodott, köszönt neki, majd odament Steven-hez, kikapta a kezéből az ütőt, majd villámgyorsan elszaladt az ajtó felé, mint egy gyerek. Steven kiugrott a dobfelszerelés mögül, Axl után szaladt, a nyakába ugrott, kicsavarta Axl kezéből az ütőket, majd jobb kezével elkezdte pörgetni a vékony fadarabot, de olyan sebességgel, hogy azt szemmel lehetetlenség volt követni.

Shadow-val összenéztünk, és elnevettünk magunkat.
Lassan a srácok nekiláttak felvinni a dobcucc részeit a színpadra.
Shadow az egyik cintányér állványát vitte, én meg a Les Pault.
Tíz percen belül már kezdődött is a koncert.

- Tudod mi a nevük? – Kérdezte Shadow.

- Nem. Miért, te tudod? – Kérdeztem vissza.

- Naná! – Mosolygott Shad sejtelmesen. – Találd ki, nem nehéz.

- Gőzöm sincs. – Vágtam rá szinte azonnal. Shad nevetett:

- Fura név. Amúgy Hollywood Rose a nevük.

- Hollywood Rose… Hm… Nem is olyan rossz… - Motyogtam csak úgy magamnak.

A Sweet Child O’ Minet játszották. Axl a mikrofonállvánnyal a kezében táncolt: rohangált, billegett és énekelt azon a feledhetetlen hangján.
A közönséget egy perc alatt magával ragadta a ritmus.
Mindenki belefeledkezett a túl rövidnek tűnő zenébe.
A koncert sajnos túl hamar, egy óra alatt véget ért.
A színpadhoz legközelebb lévő asztalnál ültünk Shadow-val, és mikor a koncertnek vége lett, Axl-ék lementek a színpadról, és a próbatermük felé vették az irányt. Izzy, Slash és Duff a gitárját is vitte magával, biztosan azért, hogy kevesebbet kelljen cipekedniük.
Shadow-val azonnal utánuk mentünk, és hamar utol is értük őket.
Együtt mentünk a próbaterem felé, de hamar bejött elénk nyolc vagy kilenc kigyúrt, mogorva, sőt, utálatos arcú csávó, valami neonszínű cuccban. Lerítt róluk, hogy nem mulatni, hanem kötözködni jöttek ide.
Egy vonalban megálltak előttünk, így nem tudtunk semerre sem menni.

Írta: Beth

Eredmény

Hey!

Alsynia versenye lezárult. Alsynia, köszönjük, hogy részt vehettünk :)

Huszonnyolcan indultak, és nagy örömünkre, kilencedik helyet értünk el!! :) Sajnos, csak tizenkét szavazatot kaptunk, de ez is nagyon jó, köszönjük mindenkinek aki szavazott :)

Az eredményt, illetve a többi blog helyezését itt találjátok: www.alsynia.blogspot.hu


Köszönjük, hogy versenyezhettünk, és persze a szavazatokat is :)

Az új fejezet még a mai napon kikerül :)

Beth

Fontos!!

Hey!

Mint jobb oldalt is láthatjátok, indultunk Alsynia versenyén.

Ehhez szeretnénk kérni, hogy szavazzatok a www.alsynia.blogspot.hu oldalon.  Jobb oldalt lévő szavazásban a www.gnrfanfiction.blogspot.hu  -ra! (Ha jól számoltam, akkor a 19. blog, de nem biztos :D

Ezeken a szavazatokon múlik  minden, úgyhogy, légyszi, szavazzatok, két kattintás, nem sok ;)
Minden egyes szavazatnak nagyon örülünk, és köszönjük!! :)


A második fejezetet én írtam, és én is fogom kitenni, de csak akkor, ha Alsynia lezárta a versenyt, és megvannak a végeredmények. Arról is fogok írni, és utána teszem ki a fejezetet. :)

Szóval, légyszi, szavazzatok, mert nagyon fontos!! :)
Köszönjük! :)

Beth

1. fejezet

Shadow:

Itt ülünk az asztalnál. Tényleg tudnak valamit. Szuper hangja van Axl-nek, Slash-nek a gitárjátéka isteni és Steven ahogy pörgeti a dobverőket az hihetetlen. Itt ülünk, a zene már megfogott, rajtunk kívül mindenki tombol és tolong a színpad előtt, hogy akárcsak megérinthessék valamelyiküket. Csak tudnák, hogy az én házamban aludtak tegnap vagyis inkább ma. Amikor az elmélkedésből feleszméltem és ránéztem Axl-re, azt  vettem észre, hogy figyel minket és közben tombol a színpadon. Elég rövid volt a koncert, amit most már sajnálok. Egy óra, egy ilyen jó bandának? Túl rövid idő. Lejöttek a színpadról és egy laza fejbillentéssel jelzett Duff, hogy menjünk ki, nehogy kitörjön valamiféle lázadás.

-          Szuperek voltatok! – léptem oda Axl-hez és átnyújtottam neki az öngyújtóját, amit nálam hagyott. – Gondolom a tiéd.

-          Igen. Hol volt? – nézett boldogan, hogy visszakapta.

-          A cipőmbe. – mosolyogtam és egyben nem értettem.

-          Slash! – kiáltotta el magát.

-          Mi van? – jött hozzánk a Beth-el való beszélgetésből.

-          Te tetted a gyújtómat Shadow cipőjébe? – nézett kérdően és kicsit mérgesen.

-          Ja, aszem. – flegmán, fél mosollyal válaszolt.

-          Tűnj el! Még egyszer ne nyúlj a cuccomhoz! – idegesen lökte Beth felé Slash-t.

-          Mi van, nem bírod, ha a cuccodhoz nyúlnak? – kicsit még fokoztam az idegességét.

-          Úgy tűnik, hogy szeretem? Ja, bocs. Kitűnő örömmel fogadom, ha az én holmijaim eltűnnek. – mérgelődött, én pedig csak mosolyogtam.

Azok a szemek. Most gyilkolni lehetne velük.

-          Ne törődj velük. Majd leszoknak róla. – próbáltam nyugtatni, megveregettem a vállát és csatlakoztam a többiekhez.

-          Na, mi van veletek? – próbáltam mindenkivel pár szót váltani.

-          Semmi. Én személy szerint szomjas vagyok. – jelentette ki Steven.

-          Akkor igyunk valamit. – javasolta Beth.

-          De hol? – néztem kérdően és persze minden tekintet rám szegeződött remélve, hogy ismét az én házamba jöhetnek. – Jó, értem. Gyertek!

Éjfél volt. Csak a mi hangunk hallatszott az utcán. Hamar haza értünk. A hamar körülbelül másfél órát jelent. Pedig csak húsz percnyire lakok a Rainbow-tól.

Axl:

Érdekes ez a két lány. Csak úgy semmi ismeretség után beengednek. Ki tudja milyen őrültek lehetünk? Igaz én félőrült vagyok. Na, mindegy ennyi gondolkozás elég lesz, már így is bolondnak néznek.

-          Milyen piád van itthon? – Steven azonnal a lényegre tért.

-          Pofátlan vagy Popcorn. – állította le Slash.

-          De hát ő hívott ide. – védte magát Steven.

-          Hagyjátok csak. A hűtőben van sör, a szekrényben bor és nem mondom meg hol van a whiskey. – Shadow tök nyíltan engedte, hogy szétszedjük a házát.

-          Azt ugye tudod, hogy ezek mekkora állatok, ha isznak. – léptem Shadow-hoz.

-          Nem, de kíváncsi vagyok. – vigyorgott és lenyelt egy korsó sört.

Shadow:

Azt se tudom milyen nap van. Totál másnapos vagyok. Hol van Beth? Meg kell keresnem. Úr Isten mennyi üres üveg, ezek felélték egy éjjel, egy heti piámat. Gyorsan felveszek egy napszemüveget, mert még így félhomályban is kiégett a retinám itt a kanapén.

-          Beth! – kezdtem üvöltözni, mire felkelt Izzy.

-          Aszem, kint van az erkélyen. – mondta full nyugodtan.

-          Ott kint aludt egész éjjel? Nem vagytok normálisak, csak körülbelül mínusz két fok van! – keltem ki magamból.

-          Nem tudtuk behozni. Totál leitta magát és amikor Slash kiment érte, elkezdte rugdalni, hogy ő nem akar bejönni, mert melege van. – fel sem fogtam mit mond, azonnal kimentem Beth-ért.

-          Ébredj már fel! – kezdtem berángatni az ajtón, mire észre vették a szenvedéseimet a többiek.

Steven rendes volt és segített egy vödör vízzel felkelteni. Mire Beth felugrott és berohant a fürdőbe. Axl odajött hozzám a többiek, pedig csak röhögtek rajtam, hogy bepánikoltam.

-          Azt hiszem mennünk kell próbálni. Ha az élet úgy akarja, akkor úgy is találkozunk. – bölcselkedett Axl.

-          Jó, de ha az élet nem akarja, akkor este találkozunk a Rainbow-ban. – egyeztem ki vele.

-          Oké, mi ott leszünk. – mindannyian elköszöntek és mentek próbálni.

Én pedig rendbe tettem a házat, Beth-t és magamat.

Írta: Shadow