9. fejezet

Shadow:

Értetlenül néztem végig, ahogy a srácok belépnek a kávézóba. Sorba jelentek meg, és nem értettem, hogy mit keresnek itt. Reménykedtem, hogy Axl nem lesz itt, és csak azért jöttek a srácok, hogy megnézzék, minden rendben van velünk. De nem, Axl is megérkezett. Majdnem felrobbantam, ahogy lazán bejött, és úgy ült le az egyik asztalhoz, mint egy kiskirály. Nem nézett felém, csak ült, és az étlapot nézte. Olyan érdeklődéssel olvasta végig, mintha már az első kétnapi menü után nem jött volna rá, hogy fánkot és palacsintát ehet, és kávét ihat. Oda pillantottam Beth-re, aki Duff-al beszélt. Szavak nélkül kommunikáltunk, és ezt a néma beszélgetést Steven zavarta meg.

-          Shadow! Kérnék tőled inni. - ült le a székre velem szembe. Nagy feladatnak bizonyult, vagy kétszer kapaszkodott a pultba, és támaszkodott a székre, miután eltalálta.

-          Mit kérsz? Kávét vagy vizet? - néztem rá. Először nem értettem, hogy csak részeg, vagy valami más az oka az ügyetlenségének. Aztán, amikor a szemeibe néztem rájöttem. Visszaesett.

-          Vizet. - nyögte ki lassan. Legszívesebben ráborítottam volna a pohár tartalmát, de leküzdöttem magamban ezt a késztetést. - Mond csak, hova tűntetek tegnap? - kérdezett rá. Furán néztem rá. Már akkor sem lett volna képben?

-          Steven, mikor szívtad darabokra az agyadat? - vágtam oda neki. - Azt hittem, betartod a szavadat, és nem nyúlsz megint drogokhoz. - ráztam meg csalódottan a fejemet. - Ha kérsz még valamit, attól a pincérlánytól kérd, engem pedig hagyjál békén. - morogtam, majd kisétáltam a pultból, mert valaki nagyon integetett az egyik asztaltól. - Itt vagyok, abba hagyhatja a kalimpálást. - förmedtem rá a húszas évei végén járó férfira.

-          Kérek egy kávét és egy fánkot. - nézett rám. Töltöttem neki kávét, majd a pulthoz mentem fánkért.

-          Ez a kávé hideg. - tette szóvá a fickó, amikor visszaértem hozzá a reggelijével. Nem elég, hogy éreztem a hátam közepén, hogy bámulnak, még ez a fickó is idegesít korán reggel.

-          Akkor ne idd meg! - mondtam neki mérgesen. Az, hogy itt vannak a srácok, felidegesít, és szerencsétlen férfin vezetem le a dühömet.

-          Valami gond van? - kérdezte a főnököm. Idegesen nézett rám, majd a mellettem ülő férfira. Vártam, hogy a mellettem lévő vendég, kitálaljon, hogy milyen egy pocsék kiszolgálást kapott, de nem.

-          Csak cukrot kértem. - rázta meg a fejét a barna hajkoronával megáldott férfi. Pedig már felkészültem rá, hogy a mai naptól kezdve, nincs munkám. A főnököm elsétált, egy „tudom, hogy nem ez az igazság” nézéssel.

-          Kösz. - motyogtam. - Hozok egy másik kávét. - cseréltem ki bögréjére a fánkot. Kedvesen mosolygott rám a férfi. Gyorsan töltöttem egy másik kávét és kivittem neki az asztalhoz.

Axl intett, de nem szándékoztam észrevenni. Túlságosan sértett voltam ahhoz, hogy meghunyászkodjak. Felőlem aztán kiszáradva is ide csúszhat és kérhet vizet, akkor sem fogok vele foglalkozni. Szóltam a másik pincérlánynak, hogy menjen már, aztán szolgálja ki, mert a végén még tényleg idejön, és semmi kedvem vele beszélgetni.

-          Azt mondta, te szolgáld ki. – mondta Hayley. Megforgattam a szememet, és odamentem az asztalhoz, ahol Axl ült.

-          Mit akarsz? – kérdeztem rá se nézve. Elővettem a papíromat és a ceruzámat, de Axl nem mondott semmit.

-          Sosem szoktam bocsánatot kérni, de azt beismerem, ha másnak volt igaza, és neked igazad volt. Az a pasas nem volt komoly, és mi majdnem aláírtunk vele egy szerződést. – motyogta. – Szóval szeretném megköszönni, hogy nem hagytad, hogy hülyeséget csináljunk. – mondta, majd egy nagyon sóhajtott. Rápillantottam, és feljebb húztam a szemöldökömet.

-          Ennyi? – kérdeztem, Axl pedig bólintott egyet. – Ezzel sajnos nem szolgálhatunk. – fordultam neki háttal. Bementem a pultba, és háttal nekitámaszkodtam.

-          Az a srác, akihez az előbb kimentél folyamatosan bámul téged. – súgta meg Hayley. Megrántottam a vállamat, és hátra mentem a konyhába.

-          Főnök, elmehetnék? Nem érzem magam valami túl jól. – néztem a kövérkés pasasra, aki jól szemügyre vett, hogy tényleg rosszul vagyok-e.

-          Még mielőtt meggondolnám magam és elüldöznéd az összes vendéget, menj. – biccentett az ajtó felé. – A hétvégén hosszú műszakot vállalsz, igaz? – szólt utánam, amikor már a pultnál jártam.

-          Igen. – morogtam, majd amilyen gyorsan csak tudtam, elindultam hazafelé. Kinyitottam az ajtót, de mielőtt még kiléphettem volna Beth megállított.

-          Hova mész? – kérdezte az arcomat fürkészve. – Veled menjek? – nézett rám, de megráztam a fejemet.

-          Haza megyek, fáradt vagyok. Alszok egyet, és rögtön jobb színben fogom látni a világot. – mosolyogtam, igyekeztem megnyugtatni, hogy nem fogok semmilyen őrültséget csinálni.

-          Rendben. – bólintott. – Még beszélek Slash-el, aztán én is megyek. – mosolygott rám. Kierőltettem magamból egy mosolyt, és már ott sem voltam.

Ahogy haza értem kivettem a szekrényemből az eldugott whiskey-met, és máris lepattintottam a kupakját. Nem szórakoztam azzal, hogy elővegyek egy poharat, és szépen lassan iszogassam. Nem voltam most olyan kedvemben, hogy megadjam a módját. Egyetlen célom volt, hogy az alkohol kitörölje az emlékeimet, és elfelejtsek mindent, majd mély álomba tudjak végre merülni.
A kanapén félig-meddig már feküdtem, és ennek volt köszönhető, hogy sikerült a pólómat is megkínálnom, de most a legkevésbé zavart, hogy a pólóm kapott-e inni vagy sem. Már félig kábult állapotban voltam, amikor valaki kopogott. Kábultan és imbolyogva sétáltam ajtót nyitni, azt csodálom, hogy képes voltam még járni, miután az alkohol vészesen közel volt az elfogyott állapothoz. Talán két korty maradt az üvegben. Egy pillanatra sem eresztettem el az üveget, úgy tártam szélesre az ajtót.

Axl:

Sokáig kellett várnom, mire Shadow kinyitotta végre az ajtót. Nem gondoltam volna, hogy ilyen állapotban lesz. Beth azt mondta, aludni jött haza Shadow, nem pedig segg részegre inni magát.
Csak bámult rám. Nem voltam benne biztos, hogy felfogta ki áll vele szemben, így beljebb engedtem magamat. Nem tudom, hogy miattam itta-e le magát, vagy valami más oka volt, de erős a gyanúm, hogy miattam.

-          Miért ittál ennyit? – vettem el tőle az üveget. Shadow egy rosszalló pillantást vetett rám.

-          Pont te ne magyarázz a mérsékletességről. – mondta fintorogva, és kissé belezavarodva a szóba, majd megpróbálta elvenni tőlem az üveget, de nem tudta kiszedni a kezemből. Azon csodálkozok, hogy nem esett még össze.

-          Miattam ittál? – kérdeztem meg, mire gúnyosan felnevetett.

-          Azért annyira még te sem vagy fontos ember, hogy lerészegedjek miattad. Pláne úgy, hogy azt sem tudom ki vagy. – morogta. Emlékszem, mikor azt mondta, hogy megszűntünk létezni számára. Nem akartam, hogy a barátságunk tönkre menjen, nem akartam elveszíteni. – Egyáltalán miért vagy itt?

-          Szeretnék még egyszer bocsánatot kérni azért, mert azt mondtam, hogy mindent elrontasz. Ha te nem lettél volna ott, biztosan egy óriási nagy baromságot csinálunk. – beszéltem hozzá, de ő csak gúnyosan vigyorgott rám.

-          Jól van. Hagyjuk ezt a francba. Egy öntelt alak vagy, aki nem bírja elviselni, ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja. Egy barom vagy, mert azt hiszed, hogy egy szaros bocsánatkéréssel mindig, mindent rendbe lehet hozni, de megsúgom, nem lesz ez mindig így. És, én még mindig tartom magam ahhoz, hogy egy szemétláda voltál, és egy bunkó, pedig én csak segíteni akartam. – magyarázott és jogosnak éreztem a sértéseit, de azért meg is sértődtem. Soha senkitől nem viseltem el, hogy így beszéljen velem. – Ja, és még hozzá tenném, hogy ha nem változtatsz a stílusodon, akkor ez az elcseszett hozzáállásod fogja tönkre tenni a bandátokat egyszer. – mordult fel, mire nálam elszakadt a cérna.

-          Jobb lenne, ha most lefeküdnél. Pihend ki magad, és majd holnap megbeszéljük a dolgokat. – álltam fel és a kezemet nyújtottam felé, hogy felsegítsem. Nem akartam, hogy még több sértést vágjon a fejemhez.

-          Tudok egyedül is menni, és nem kell pesztrálni. Neked amúgy is, nem tárgyalnod kéne? – állt fel és sikerült visszahuppannia a kanapéra, de előtte még bele kapaszkodott az ingembe, amit végig leszakította a gombokat. Ilyen gyorsan, és ilyen módon sem szedték még szét az inget rajtam.

-          Látom. – fogtam meg a karját, és talpra állítottam. – Ha végre lefekszel, akkor megyek tárgyalni. – toltam befelé a szobájába. Leültettem az ágyra, és kiküzdöttem a kezéből az üveget, amit még újból szorongatott, majd kirántottam alóla a takarót, ő pedig eldőlt, mint egy krumplis zsák. Úgy tűnt, mintha elájult volna.

-          Veled én soha nem fogok lefeküdni. – jelentette ki, mikor már kifelé tartottam. Megcsóváltam a fejemet a kijelentésére. Talán ők ketten, Shadow és Beth volt, az a két lány, akivel egyikünk sem akart lefeküdni. Vagy ha mégis, akkor sem adtunk hangot a fantáziálásunknak. Én személy szerint, úgy tekintettem rájuk, mintha a húgaim lennének.

-          Holnap találkozunk. – csuktam be az ajtót magam mögött. Shadow már nyugodtan szuszogott, így magára mertem hagyni, anélkül, hogy tartanom kellett volna attól, hogy alkoholmérgezést kap.

Végig néztem magamon, a végig elszakadt ingemen, a whiskey foltos nadrágomon, és akkor tudatosult bennem, hogy még beszélnünk kell a lemezkiadóval, aki még mindig rám vár a kávézóban. Hogy fogom én ezt megmagyarázni, hogy miért nézek ki így? Alaposan körülnéztem, hogy nincs-e valahol elrejtve alkohol, és amikor meggyőződtem róla, hogy nincs, elindultam a kávézóba.

A kávézóban nem kis meglepetést okoztam a megjelenésemmel. Értetlenül néztek rám, én pedig majd csak annyit motyogtam, hogy: „majd elmesélem”. De láttam a srácokon, hogy nekik teljesen más fordult meg a fejükben, mint ami valójában történt.

8. fejezet

Beth:

Az ágyamon fekve néztem ki az ablakon. Hosszú ideig bámultam a csillagokat, miközben megpróbáltam eldönteni, most mit tegyek. Amint kilépek ebből a szobából, találkozom velük. Vagy Shadow-val, vagy Luxorral. Abban, hogy a srácok itt lennének, már nem hittem. Ahogy a távozásomkor láttam az arcukat, többé nem jönnek vissza ide. Valamiért volt egy olyan megérzésem, hogy ha valaha is találkozunk velük, az a véletlen műve lesz.

Lassan megvirradt. A sötéttel együtt a bátorságom is szépen eltűnt. Minél többet gondolkodtam azon, mi lenne a helyes döntés, mit mondjak, egyre inkább úgy tűnt, nincs tökéletes döntés. Fogalmam sem volt, mit mondjak nekik, vagy, hogy hogyan nézzek a szemükbe. Utáltam, mikor egy kis ideig nem hallok valakiről, akit szeretek, már pedig Shadow-ra a testvéremként tekintek... Hogy mióta, arra már nem is emlékszem, olyan rég volt. Az évek alatt sosem vitatkoztunk, és egy percig sem voltunk haragban, még viccből sem. Nem is hittem volna, hogy ez valaha is megtörténik.

Az pedig, hogy miattam volt az első összekapásunk, nekem hihetetlen volt... És mégis, úgy viselkedtem, mint ahogy azt bárki is várhatta volna tőlem: gyerekesen és hevesen. És mindezt egy pasi miatt. Őrület, nem? Hogy mikre képes az ember egyetlen ember miatt, aki mások szerint meg sem érdemli, hogy foglalkozzunk vele.... És mégis, hogy a csudába ne foglalkozzak vele, ha nem bírom elfelejteni, akárhogy is szeretném?! Ha még mindig olyan pokolian fáj a gondolat, hogy nem voltam neki elég jó ahhoz, hogy megbecsüljön annyira, hogy nem csal meg mással?! És mire jó a titkolózás?! Miért jó az, hogy kínoz, hogy nem mondhatod el a másiknak?! És amikor mégis megtudja, sokkal rosszabb neki, mintha akkor tudja meg, amikor először hallott ezekről?!

Csak meg akart óvni mindentől, ezzel próbáltam nyugtatni magam, de nem nagyon ment. Az elhallgatás miféle megoldás?! És az, hogy én itt duzzogok, mint egy öt éves, mennyivel jobb?! Elvégre, csak jót akartak... És amúgy is, sokkal rosszabb mindennél, amit el tudok képzelni, az, hogy nem tudom, mi van a barátnőmmel.

Bekötöztem a friss sebeket, vigyázva, nehogy tovább szakadjanak. Felkeltem a földről, és felvettem a legközelebb lévő pulóveremet, hogy elrejtse az alkaromat, miközben átkoztam Austint, és azt a napot, mikor megismertem. Ez az ember, mindig a legrosszabbat hozza ki belőlem. Miután kiderült, mit tett a volt barátom, olyan ember lettem, akit nem is ismerek. Ha Shadow és a bátyja nem lett volna, és már sehol sem lennék. Én pedig... Még mindig magammal vagyok elfoglalva, pedig ez így nagyon nincs rendjén...

Vettem egy mély levegőt, és kimentem a szobából. Ahogy a nappaliba értem, megláttam a barátnőmet, ahogy a kanapén ül, és csak néz maga elé. Nem úgy tűnt, mint aki lát is valamit... Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Még csak egyszer láttam ilyennek: az apja temetése után.

 - Hé, Shadow! Minden rendben?! - Kérdeztem halkan, és megálltam előtte. Mint aki álomból ébredt, úgy nézett rám:

 - Persze. Minden rendben. - Bólintott egy aprót. - Veled? - Nézett fel rám. Megijesztett a tekintete. Látszott rajta, egész éjjel egy percet sem aludt. Hogy lehettem ilyen önző?!

 - Velem is minden rendben. - Erőltetem az arcomra egy mosolyt, bár szerintem inkább egy grimasz lett belőle. Azért reménykedtem, hátha hihetőnek tűnik.

Egyik lábamról a másikra álltam, nem tudtam, mit mondjak. A lassan kínossá váló csendet végül Shadow törte meg:

 - Mennyi az idő? - Nézett az órára, ami napjában kétszer mutatta csak a pontos időt.Az egyetlen rendesen működő óra éppen a lány mögött volt.

 - Nyolc óra múlott... - kezdtem, de mire befejeztem volna, már fel is ugrott:

 - A francba, már megint elkéstem! - És az ajtó felé indult.

 - Nem bánod, ha elkísérlek?- Kérdeztem csendesen. Nem voltam biztos, lenne-e kedve beszélgetni...

Láthatólag, ebben Shadow sem volt biztos.  Kis ideig engem nézett elgondolkodva, majd tekintetét a padlóra szegezte, és lassan, megfontoltan válaszolt:

 - Az jó lenne - bólintott, és együtt vágtunk neki a több, mint tíz perces útnak.

***

A kávézóban leültem a legeldugottabb asztalhoz, és néztem a vendégeket. Ez persze csak egy indok volt arra, hogy elbújjak egy kicsit Shadow elől úgy, hogy közben mégse legyek túl távol. Féltettem, hogy esetleg valami baja lesz. És mégsem akartam a nyakán lenni, főleg nem az eléggé furára sikerült magyarázatom után. Még mindig eszembe jutottak a szavaim, amellyel megpróbáltam elmagyarázni, miféle érzés ez az egész nekem, és bár gondolatban elég jól hangzott, kimondva... Nos, úgy hangozhatott, mint amikor egy részeg ember kedvet kap, és kiönti a lelkét a másiknak. Mindent elmondtam neki, és szerencsére megértő volt - mint mindig -, de azért elég furcsán magyaráztam meg a dolgokat. Igaz, most már mindegy, hisz túl vagyunk rajta. Úgy tűnik, minden visszatért a régi kerékvágásba, bár azért, én még mindig szörnyen szégyellem magam a viselkedésem miatt. Most egy ideig jobb, ha visszahúzódóbb leszek, nehogy megint megbántsak valakit...

Az ajtóban egy ismerős, borzas fej jelent meg. Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Nem, most ő nem jöhet ide! Tönkretenné az amúgy is törékeny békét és nyugalmat...

Mire jelezhettem volna Slash-nek, hogy menjen vissza, odament a pulthoz, egyenesen Shadowhoz. Nem hallottam, mit beszélnek, de jobbnak láttam, a helyemen maradni. Majd, ha barátnőm jelez nekem, közbelépek, addig hagyom, hadd beszélgessenek békében.

Shadow egy ideig mérgesen nézett a gitárosra, aki nagyon magyarázott valamit. Integetett, és majdnem leütötte a mellette ülő italát, aki mérgesen nézett rá. A lány már kezdett megenyhülni, mikor betámolygott Steven. Úgy nézett ki, mint aki részeg, de mikor odajött hozzám, nem éreztem rajta az alkohol félreismerhetetlen szagát.

 - Hey, mi újság? Tegnap, vagy mikor el is tűntetek, egyik pillanatban még itt, másik pillanatban még sehol.. Képzeld, eltűnt az egyik cuccom.. Tudod, a kék dob meg a másik izé, melyik is...? - Kezdett hadoválni. Először nem értettem, mi van vele, de aztán ahogy ránéztem, és megláttam földöntúli örömöt tükröző arcát, és a pupilláját, ami tűhegynyi volt csupán, tudtam, hogy már megint magához vett valami szemét drogot.

 - Hová lett Axl? - Kérdeztem tőle, mikor megláttam, hogy Duff és Izzy is megérkezett, de az énekes sehol sincs.

 - Gondolom valami csajjal. Vagy már megint magával van elfoglalva...

 - Beth, gyere egy kicsit... - jött oda Duff.

Értetlenkedve néztem rá. Mi a baj? Történt más is?! Valami, amiről megint nem tudok?!

 - Mi van? - Kérdeztem türelmetlenül, mikor egy kicsit távolabb, egy eldugott sarokban megálltunk, hogy beszéljünk.

 - Vigyáznunk kell Stevenre. Rákapott a drogokra. - Jelentette ki a srác egy sóhajtás kíséretében.

Először csak néztem rá értetlenül, mi  ez?! Ez nem lehet, ő nem ezt ígérte. Azt mondta, leszokik, és pár hétig tartotta is magát ehhez, akármennyire is kínlódott...

 - Visszaesett? - Kérdeztem halkan. Duff bólintott, és az ajtó felé nézett mikor meglátta, hogy valaki közeledik. Az a valaki pedig nem más, mint Axl.

 - Már megint késett. Még jó, hogy a kiadó és késik - morogta a srác, miközben közelebb lépett az énekeshez.

 - Miféle kiadó?! - Rohantam utána, mikor felfogtam, amit mondott.

 - Hát a Geffen. Küldenek valami Zutaut gyereket, aki leszólta a koncertünket, de szerintem azért mert meg akar kaparintani minket. - Mosolygott mindentudóan. - Persze, azért, mi se hagyjuk majd magunkat - szélesedett a mosolya vigyorrá.

Shadowra néztem, aki rám nézett, és hitetlenkedő arcom láttán elnevette magát. Valószínűleg ugyanarra gondoltunk: olyan ez az egész, mint egy álom, ahol bármi megtörténhet.

7. fejezet

Shadow:

Otthon édes otthon, szokták mondani. Hát amióta haza jöttünk, minden volt csak édes nem. Luxor, annyira megharagudott ránk, hogy még beszélni sem beszél velünk. Persze, azért a tejet mindig megissza, és bosszantásképpen, visszateszi az üres dobozt a hűtőbe. Ilyen elutasítónak még sosem láttam. Még egy hülye CD-t is vettem neki, hogy kibéküljön velem, mert hiába vagyunk olyanok, mint a tűz és a víz, mégis csak egymásra számíthatunk a családból. De nem hatotta meg, még a CD sem. Sem az, hogy az én szobámban aludhat, ami köztudott, hogy nagyon nehezen adom át másnak. Mert az az enyém. De most, ami csak az enyémnek számított, az a kanapé volt, amin már vagy három hete meghúztam magamat. Ja nem, mégsem, mert ugye a srácok is nálam töltötték idejük nagy részét, amikor éppen nem azon gondolkoztak, hogy melyik kiadóhoz menjenek, hogy végre elkezdjék a karrierjüket. Ja nem, azon is az én kanapémon gondolkoztak.

- Nekem most el kell mennem dolgozni. - keltem fel a társaságukból. Furán néztek rám, mintha valami nagyon érdekeset mondtam volna.
- Mióta dolgozol? - kérdezte Steven. Nagyot sóhajtottam, mielőtt bele kezdtem volna.
- Már két hete. - kaptam fel a kabátomat, és kitártam az ajtót. De már tudom, hogy nem kellett volna. - Te meg mit akarsz? - néztem a srácra az ajtóban. Beth volt barátja volt, akit szívből utáltam, de amíg jártak, elviseltem, de most hogy ugye már egy jó ideje szakítottak, utálhatom nyilvánosan is.
- Beth-hez jöttem. - mondta vigyorogva. Ez egy olyan vigyor volt, amit ő nagyon szexinek találhatott, mert amikor akart valamit, mindig így vigyorgott. De ez inkább vicsorítás volt.
- Beth! - kiabáltam be a vállam fölött. - Ugye nem vagy itthon? - kérdeztem rá. Beth értetlenül nézett rám.
- Azt hiszem, nem. - mondta zavartan. Nem tudta, hogy kiáll az ajtó túl oldalán.
- Hallottad, nincs itthon. - néztem rá várva, hogy elinduljon. - Mit szeretnél tőle? - kérdeztem rá. Rendesen megbántotta, amikor egy másik lányt ölelgetett, meg még ki tudja, mit csinált.
- Meg szeretném vele beszélni a dolgokat. - mondta szemlesütve. Még szerencse, hogy engem ilyennel nem lehet meghatni.
- Tudod, hogy rám ez nem hat. - mutogattam az arcára. - Nem fogom engedni, hogy megint találkozz vele, vagy beszélj, de még azt sem, hogy ránézz. Világos voltam? Azt hiszem, volt egy esélyed, amit rendesen elcsesztél. - mondtam félig kiabálva. A kanapén ülők bámultak rám, de most az sem érdekelt, ha az egész épületből kijönnek mozizni. - Amúgy is már mással jár. - rántottam meg a vállam. - És be kell valljam, ezt a srácot sokkal jobban bírom, mint téged. - mondtam el neki a szörnyű igazságot.
- Mégis kivel? Ezt most találtad ki, hogy lelépjek, és, hogy békén hagyjam. - nevetett fel. Jó, tényleg csak most találtam ki, de neki ezt nem kell tudnia.
- Slash! - kiabáltam be.
- Ez ki? - kérdezte tőlem. Egy kicsit eltűrte a haját a szeméből, hogy jobban lássa Austin-t.
- Ez, Austin, Beth volt barátja, és nagyon csúnyán átverte. És most nem hiszi el, hogy te jársz Beth-szel. Kiakar békülni vele. - magyaráztam neki. Szerencsére hamar leesett Slash-nek, hogy miről is van szó.
- Szóval, te vagy az. - mutatott rá. - Ha még egyszer meglátlak itt, vagy akár Beth vagy Shadow közelében, én megtalállak, de garantálom, hogy valamid el fog törni. - mondta Slash, de olyan hangon, hogy még én is megijedtem tőle. Nem is tudtam, hogy ilyen is tud lenni.
- Itt meg mi folyik? - állt meg Axl is az ajtóban.
- Ő Beth volt palija. Most meg ki akar békülni vele. - fújtatott Slash, majd hátat fordított és elment. - Ne felejtsd el, hogy mit mondtam! - kiabált még vissza.
- Ő meg ki? - kérdezte Austin, Axl-re mutatva. Köztudott, hogy Axl ezt nem szereti, ha mutogatnak rá. Ahogy mondjuk én sem.
- A legrosszabb rémálmod. - lökte el a kezét maga elől. - Te nem dolgozni akartál menni? - nézett rám Axl. Bólintottam egyet.
- Akartam, de egyrészről már elkéstem, másrészről nem akarom őt itt hagyni, mert képes aztán bekönyörgi magát. - jelentettem ki.
- Gondoskodom róla, hogy ne jöjjön be, de te meg menj már! - nyugtatott meg Axl, és szinte kidobott a lakásomból.

Ahogy haladtam a kávézó felé, ahol dolgoztam, csak az a Austin gyerek járt a fejemben. Mégis mit képzel, majd visszaédesgeti magát Beth-hez. Na azt lesheti. Még ha Beth hagyná is, én nem fogom engedni. Még egyszer azt a depressziós korszakot nem csinálom végig a legjobb barátnőmmel.
Persze a kávézó, mint mindig majdnem üres volt. A bácsi ült a pultnál, aki már nyitáskor itt van, és egészen zárásig itt ücsörög, és meséli nekem a háborús történeteit. Kicseszettül elegem van belőle, vagyis a történeteiből. Mivel apa katona, így hamar kellett szembesülnöm vele, hogy mi is az az igazi öldöklés, és milyen, amikor az ember haza jön, és egy roncs. A másik pincér lány, akinek még mindig nem tudom a nevét, pedig nagyon segítőkész volt velem, most is falazott nekem. Azt mondta a főnöknek, hogy kicsit megszédültem otthon, és ezért nem értem be időbe.

- Mégis ki a gyerek apja? - kérdezte a bácsika, aki a pultnál ült.
- Mi van? - grimaszoltam. Milyen gyerekről van szó?
- Amikor a feleségem terhes volt, mind az ötször ilyen volt. Rosszullétek gyötörték. - mesélte el. Szóval innen fúj a szél. Akkor én most terhes vagyok.
- Értem. Akkor maga. - néztem rá, ő pedig elkerekedett szemekkel bámult rám. Megdöbbent egy kicsit, amikor már két perce nem szólalt meg, kezdtem megijedni, hogy rosszul lett.

A nap további részében nem szólt hozzám, de nem is bántam. Eldolgozgattam én magamban, nem kellett nekem sem mese, sem pedig újabb pletyka. Ahhoz a három asztalhoz oda mentem, amik még voltak, öntöttem nekik kávét, ha kértek, ha nem. Minek jönnek kávézóba, ha nem kérnek kávét, ugye?
Az utolsó négy perc, szörnyű lassúsággal telt le. Amikor pedig kiléptem a friss levegőre, már is a srácokkal találtam szembe magam.

- Neked nincs egyenruhád vagy valami ilyesmi? - kérdezte Steven. Megráztam a fejemet. Még, hogy egyenruha.
- Nincs. - jelentettem ki.
- Fogadok, mindenki másnak van. - mosolygott Axl.
- Valahogy úgy. - bólogattam.
- A srácok elhívtak, hogy kísérjük el őket egy megbeszélésre. Egy igazi lemezkiadóval. - mesélte el Beth, hogy miért is találkoztunk össze.
- Jól van. - bólintottam rá. Igaz a gyomrom már majdnem kilyukadt az éhségtől, de ez fontos volt nekik, így még egy darabig kibírom.

Ahogy mentünk egy eldugottabb helyre, már kezdett nekem gyanús lenni a dolog. Milyen igazi kiadó beszélné meg a részleteket egy lepukkant sztriptíz bárban? Furán méregettem a tagot, aki leült a bandával szemben, miközben igyekeztem nem tudomást venni az előttük vonagló lányokról. Gondolom, az volt a célja ezzel, hogy majd eltereli a srácok figyelmét, és mindenre rábólintanak. Azért ahhoz előbb kell felkelnie. Az lerítt a srácokról, hogy őket most csak a lemezkiadás érdekli, és ezzel az egész műsorral nem tudják megzavarni őket.
A szomszédos asztalnál ülve figyeltem, ahogy a kopaszodó fickó beszélt a srácokhoz. Az olcsó szivart hol a kezében, hol pedig a szájában tartotta. Néha vetett ránk egy pillantást, olyankor perverz vigyor terült el az arcán. Ilyenkor csak vágtunk egy grimaszt Beth-szel.
Már fél órája beszélhettek, amikor már kezdtem unni. Komolyan nem veszi észre rajtam kívül senki, hogy ez kamu? Ennyire akarják a lemezkiadót, hogy megvakultak?

- Szerinted, aláírják? - kérdeztem Beth-től. Beth felém fordult, majd vissza a srácokhoz.
- Biztos vagyok benne. - bólintott egy nagy sóhajjal. Valószínűleg, neki is leesett, hogy itt valami nem stimmel.
- Ettől tartok én is. - mondtam csalódottan. Nem akartam, hogy átverjék a barátaimat. Abban, hogy figyeljem őket, két csupasz láb zavart meg. Felnéztem, hogy kihez tartoznak, és egyáltalán miért járkál az asztalon, aminél ülünk. - Ne haragudj, de letipegnél az asztalról? Nem játszok saját kapura, szóval ezzel nem tudsz megzavarni. - magyaráztam a barna hajú lánynak. Megilletődve bámult rám. Elég értelmes lánynak tűnt, olyannak, aki bele van ebbe az egészbe kényszerítve. - Menj, és keress egy jobb munkát! - tettem még hozzá a jó kívánságomat. Nem szoktam ilyen cinikus lenni, de jelen pillanatban már nagyon éhes voltam, és már több hete nem aludtam egy jót.

Egyszer csak a világ megremegett előttem, és a fejem hátra bicsaklott. Az orrom lezsibbadt, majdnem elájultam, majd szúró érzés öntötte el az arcomat. Ennyit arról, hogy normális a csaj. A vastag talpú cipőjével úgy orrba rúgott, hogy valószínűleg eltörött az orrom. A számat egy pillanat alatt elöntötte a vér. Olyan voltam, mint a cápa, amikor megérzi a vér szagát. Ahogy megéreztem a vér ízét, bedühödtem, és lerántottam a csajt az asztalról, és ütöttem, ahol csak értem. Nem tudom, meddig csinálhattam, de egyszer csak valaki felkapott és kivitt az utcára.

- Mi a fenét csinálsz? - nézett rám haragosan Axl. Mintha csak én tehetnék az egészről. Letöröltem az orromat, ami mondanom sem kell, úgy éreztem, menten felrobban. - Mindent elrontasz! - üvöltött rám. - Miért kellett ez az egész? Így nem tudjuk aláírni a szerződést! - kiabált folyamatosan, ami csak még jobban feldühített. Még, hogy mindent elrontok.
- Te teljesen hülye vagy? Szerinted, én kértem attól a kurvától, hogy törje el az orromat? - kezdtem én is üvöltözni,ezzel teljes mértékben felvertem az utca csendjét. - Vakok vagytok? Nem tűnik fel, hogy ez egy szélhámos? Nem gondoljátok, hogy az igazi lemezkiadóknak irodájuk van, öltönyös embereik, tiszta szerződésük, és drága tolluk, amivel aláírhatjátok a szerződést? Nem pedig egy bárba visznek, ahol az emeleten kurvákat futtatnak. Öltöny helyett pedig egy félig kigombolt hawaii ing van, ami bűzlik az izzadságtól. A szerződést meg leborította reggel egy ócska whiskey-vel, ember! - kiabáltam Axl képébe a tényeket. Nem tetszett neki, mert már is szólásra nyitotta a száját, egy mérges nézés kíséretében. Mielőtt még bármit is mondhatott volna, folytattam. - Elmondjam, hogy mi fog történni? Visszamentek, és közli, hogy fejenként mennyi pénzt tegyetek le neki az asztalra, az esetleges kiadások fedezésére. Miután megtettétek, elfog fogyni a pénz, a lemezetekről még hírből sem fogtok hallani. Még több pénzt fog férni, ti adtok. Ő meggazdagszik rajtatok, ti pedig maradtok ugyanazok az emberek, ugyanott, mint most. Ha ezt akarjátok, tegyétek ezt! Engem pedig felejtsetek el! Ne keressetek többet! Világos? Számomra, ti már nem léteztek! - vágtam a fejéhez a kedvesnek nem mondható szavaimat, de nem bántam meg. Ha szerinte, mindent elrontok, akkor nem kell a lakásomban aludniuk, nem kell a kajámat megenniük, nem kell velem még találkozniuk sem. Sokáig néztem farkasszemet Axl-el, majd hátra arcot vágtam, és elindultam haza.
- Shadow! Várj! - rohant utánam Beth. Unottan néztem rá. - Ezt tedd az orrodra! - nyomott a kezembe egy hófehér ruhazsebkendőt. Megtöröltem az orromat a vértől, ami idő közben alvadásnak indult a bőrömön.
- Beth, arra kérlek, hogy akadályozd meg, hogy hülyeséget csináljanak! - mondtam neki halkan, míg a többiek tekintetét éreztem a hátam közepén. Beth bólintott, majd kikerültem, és folytattam az utamat haza felé.

Egész úton Axl dühös tekintete és a szavai jártak a fejemben. És én még azt hittem, igaz barátokra tettem szert. De már látom, hogy ugyanaz a helyzet, mint régen, csak Beth-re és Luxor-ra számíthatok, anélkül, hogy félnem kéne, hogy hátba támadnak és cserben hagynak.
Otthon csend és sötétség fogadott. Ahogy neki sétáltam az egyik széknek, ami rejtélyes mód az ajtóban volt. Luxor felkapcsolta a villanyt a szobámba, majd álmosan kicsoszogott és nekitámaszkodott az ajtófélfának és úgy nézett rajtam végig. A véres orromon és pólómon, ami kilógott a kabátom alól.

- Ki csinálta ezt? - kérdezte. Nyoma sem volt a napok óta tartó sértődöttségének. Ledobtam a kabátomat a székre, majd a fürdő felé vettem az irányt.
- Egy kurva. - rántottam meg a vállamat. Megnéztem a tükörben magamat. Elég ijesztő látvány voltam, úgy hogy mindenem tiszta vér volt.
- Azt ugye tudod, hogy eltört. - szólalt meg az ajtóban Luxor. Bólintottam egyet. - Azt is tudod, hogy csak én tudom visszatenni. - mondta még mindig ugyanott állva. Felé fordultam, és vártam, hogy minél előbb túl legyünk rajta.
- Tudom. - bólogattam. - Túl esünk rajta? - kérdeztem, miközben csípőre tettem a kezemet.
- Oké! Számoljak, vagy váratlan legyen? - kérdezte. Most, hogy mondod, inkább hagyjuk így, gondolkoztam el. Nem éppen kellemes érzés, amikor a törött csontodat helyre pattintják. Egy váratlan szúrós érzés futott végig az orromból kezdve az arcomon végig, és közben recsegő hangot hallottam. Bele markoltam a pólómba, a hirtelen jött fájdalom hatására.
- A kurva életbe! - káromkodtam, nem éppen egy lányhoz illően. - Nem is mondtam semmit. - morogtam Luxor-ra, aki csak megrántotta a vállát.
- Azért csináltam váratlanul. - jelentette ki, majd magamra hagyott. Lemostam a vért az arcomról. Miután emberi formám lett, és nem úgy néztem ki, mint egy elcseszett zombi, a kanapém felé vettem az irányt. Arra nem számítottam, hogy Luxor ott fog ülni, és várni fog rám. - Mesélj! Mi történt? - fordult felém, amikor leültem mellé.
- Az egész már reggel kezdődött, éreztem én, hogy felkelnem sem kellett volna. - kezdtem el az elejéről a történetet. Luxor őszinte kíváncsisággal nézett rám. - Amikor mentem dolgozni és kinyitottam az ajtót, Austin-nal találtam szembe magamat. Elgondolkozva nézett rám.
- Beth volt pacákja? - kérdezett rá undorral a hangjában. Bólintottam egyet, és folytattam is.
- Vissza akarta magát könyörögni Beth-hez, de nem hagytam. - mondtam büszkén. Nem hagyom, hogy még egyszer megbántsa Beth-t.
- Még szép. - horkantott fel. Luxor is olyan lelkesedéssel utálta Austin-t, mint én.
- Beth szinte nem tud semmiről, csak arról a vörösről, akivel pont elcsípte, hogy csókolózik az a szemét, és a szobájuk felé tartanak. - mondtam nyugodtan. Luxor szemei meglepettséget tükröztek.
- Nem tud arról, hogy nálad is bepróbálkozott, amíg ő aludt? Na és a három szőke, akikkel rajta kaptad őt? - kérdezte teljesen sokkosan. Megráztam a fejemet, hogy nem mondtam neki semmit.
- Nem. - Luxor tudta, hogy csak azért tettem, mert meg akartam védeni Beth-t. Azt is tudta, hogy állandóan ki akartam iktatni az életünkből Autsin-t, de nem sikerült. Úgy gondoltam, egyik napról a másikra le fog lépni. Amikor pedig megtörtént, nem akartam Beth-nek elárulni, hogy hány nővel csalta meg az a mocsok, mert így is depressziós lett. Azt találta ki, hogy nem is szép, mert más lányt talált magának Austin. Lesoványodott, szinte már anorexiásnak is mondhattam volna, egész nap ki sem kelt az ágyból, kórházba került, mert kiszáradt a szervezete, és hasonló dolgok történtek vele, csak egy idióta pasi miatt. Aztán jött Luxor és együtt helyre hoztuk a legjobb barátnőmet. Az elmélkedésemet, elég hangos zörgés zavarta meg, ami közelről jött. Beth állt mögöttünk. - Beth! Te mikor jöttél haza? - néztem rá meglepődve. Luxor csak járatta közöttünk a tekintetét.
- Túl régen. - mondta halkan. Ahogy néztem a szemeit, rá kellett jönnöm, hogy hasonlóan mérges a tekintettel találkoztam nemrég.

Beth egy darabig csak állt velem szemben, majd fogta magát, besétált a szobájába, és jó erősen bevágta maga mögött az ajtót. Csak ültem a kanapén, mint akit most öntöttek nyakon egy vödör jeges vízzel. Néztem magam elé, és próbáltam megemészteni, hogy az egyetlen igaz barátomat is elvesztettem.
Hajnalban arra eszméltem, hogy egyedül ülök a kanapén a takarómmal az ölemben, és pislogás nélkül bámulok magam elé. Akkor még fogalmam sem volt, hogy mi fog rám várni, amikor felkel a Nap.

Írta: Shadow

6. fejezet

Beth:

Slash lassú szólókat játszott, Izzy-vel, Duff és Axl valamit nagyon szorgalmasan írtak egy kis fekete füzetbe, ha jól gondolom, dalszöveget. Shadow-val kártyáztunk, de ketten nem volt jó, Shadow mindig elvert, akármit játszottunk.

-         Slash, világhírű gitáros leszel, ha így folytatod. – Kortyoltam a sörömbe.

-         Az jó lenne. – Nevetett az említett. – De oda még sokat kell gyakorolnom. – Azzal tovább pengetett.

-         Egyetértek Beth-szel. – Szólt közbe Shadow.

-         Nem, az nem jó. Úgy olyan lenne, mintha összecsapták volna. Én tökéletes zenét akarok. – Mondta Axl, bizonyára Duff egyik ötletére reagált így. – Na mindegy, majd megírom egyedül, menj kártyázni. – Küldte el Duff-ot, a füzettel és a tollal a kezében felállt és átült a fotelba.

Kíváncsi voltam, hogy mit ír Axl. Felálltam, mögé sétáltam, és elolvastam a lap tetejére írt címet. Alatta már több strófa meg volt írva.

-         Hány percesre tervezed? – Kérdeztem a hosszú szöveget fixírozva.

-         Húsz. – Hangzott a rövid felelet. Nagyot néztem.

-         Ö… Szerintem, egy kicsit rövidebbnek kéne lennie… - Javasoltam bizonytalanul.

Axl nem szólt semmit, csak átvonult a másik szobába.

Az órára néztem. Egy óra múlt.

-         Hol van Steven? – Vette ki a szót a számból Shadow.

-         Biztos otthon van. – Tette le a gitárját Izzy.

-         Na, kezdünk egy új kört? – Kérdezte Duff, mikor ő és Izzy csatlakozott hozzánk. Slash átment ugyanabba a szobába, ahol Axl is van, és ott pengetett tovább.

Amíg Shadow osztotta a lapokat, Izzy hozott sört, én pedig, Duff-ot faggattam:

-         Axl miért húsz percesre akarja azt a számot?

-         Nem tudom. Mikor kérdeztem tőle, azt mondta, hogy csak ennyi időbe tudja belesűríteni, azt, amit akar.

-         Milyen húsz perces számról van szó? – Kérdezte Shad.

-         A November Rain-ről. Nem gondoljátok, hogy keresnetek kéne egy kiadót, ami kiadja a zenéiteket? – Fordultam Izzy-hez. Vállat vont.

-         Jó lenne, de az rengeteg idő meg pénz…

-         Így van. És, holnap után Seattle-ben is lesz egy fellépésünk, ahová állítólag sok ember fog eljönni. Talán valaki felfedez minket. – Dörmögte Duff.

-         Hogyhogy nem mondtátok ezt eddig? Nagyot néztünk volna, ha egyik napról a másikra eltűntök, aztán csak egy cetlit találunk… - Heveskedett Shad.

-         Biztosan akartak szólni. Na, ki kezd? – Izzy már dobta is az első lapot.

Tíz percnyi játék után Izzy nyert. Shadow még mindig hitetlenkedve rázta a fejét.

A túlsó szobából még mindig hallatszott Slash játéka. Most, hogy egy kicsit jobban figyeltem, mit játszik, rájöttem, hogy szebb, dallamosabb szólókat játszik, és időnként elhallgat egy-egy percre.

Egész délután beszélgettünk, megvitattuk a hírnév jó és rossz oldalát, az őrült rajongókat, a turnékkal járó kellemetlenségeket, kockázatokat, gitárfajtákat, egyszóval mindent.

Mikor az órára néztem nem akartam hinni a szememnek: Hét óra múlt tíz perccel.

-         Nem láttátok Popcorn-t? – Érdeklődött Axl.

-         Egyáltalán nem. – Sietett a válasszal Shadow. – Miért?

-         Mert akkor felhívom azt a félnótást. – Vette Axl az irányt egy, az út szélén álló, grafitikkel gazdagon díszített telefonfülke felé.

Kétszeri, sikertelen próbálkozás után Axl kijött a fülkéből.

-         Nem tudtam elérni. Na mindegy, nem ez az első ilyen eset, majd előkerül. Menjünk, mert már porzik a vesém.

Több, mint tíz perc gyaloglás után már a Rainbow előtt voltunk.

Mikor bementünk, Axl és Slash elmentek piát venni, mi pedig leültünk az egyik asztalhoz.

Alighogy Axl-ék visszaértek, Slash kijelentette, hogy mielőtt elutaznak, még próbálniuk kell.

-         Holnap egykor indulunk és, mivel nem tudunk hajnalban felkelni, ma este kell megejteni azt a próbát.

A srácok beleegyeztek, így Slash elment, hogy Steven-t felhívja. Hamar visszajött.

-         Felvette. Azt mondta, hogy tegnap nagyon kiütötte magát, a mai napot végig aludta, nemrég ébredt fel. A próbára pedig eljön, de előbb még összeszedi magát. – Újságolta. Duff, Shadow, Izzy és én megkönnyebbültünk, Axl azonban csak csóválta a fejét:

-         Ha megtudom, hogy belőtte magát, vagy beleszívott egy füves cigibe, én agyon verem. – Fogadkozott.

Háromnegyed óra múlva mentünk vissza Shadow házába, mert oda volt megbeszélve a próba.

Úgy volt, hogy a srácok kilenckor kezdik a próbát, de kilenc óra húsz perckor Steven még mindig nem volt sehol sem.

-         Hát jó. – Szólalt meg Axl harminckettőkor. – akkor Steven nélkül kezdünk.

Pár pillanat leforgása alatt elfoglalták a helyüket, és játszani kezdtek.

Majdnem egy órán keresztül játszottak, Shad és én, pedig tomboltunk.

-         Meg kell mondjam, isteni zenét játszotok. – Jelentettem ki, Shadow bólogatott:

-         Így van. Ha ezekből nem lesz sláger, akkor az embereknek egyáltalán nincs ízlése. – Jegyezte meg, és leültünk.

Még jó sokáig beszélhettünk, de mikor Luxor bejött, hogy ne zajongjunk, mert aludni szeretne, jó éjt kívántunk egymásnak, és elmentünk a szobáinkba.

Másnap tíz órakor már mindenki ébren volt.

Slash és Duff a konyhában ügyködtek, míg a többiek pakoltak.

-         Mennyi ideig lesztek távol? – Kérdezte Shadow. Axl válaszolt neki:

-         Egy nap, amíg odaérünk, és koncertezünk. A másik napon pihenünk, a harmadik napon pedig már jövünk is vissza.

-         Mit fogtok játszani? – Kíváncsiskodott tovább Shad.

-         Ugyanazt, amit tegnap is játszottunk.

-         Értem. Hánykor, és hol lesz a koncert? – Kérdeztem.

-         Este kilenckor kezdünk, a Devil’s Bar-ban. De miért fontos ez? – Nézett rám Axl gyanakvóan.

-         Csak kíváncsi voltam.

Miután Duff és Slash, másfél órányi szenvedés után bejöttek két halom szendviccsel, megreggeliztünk, pontosabban ebédeltünk, és a banda összeszedte az összes ingóságát, Shadow-val kezdtünk rájönni, hogy egy ideig nem látjuk őket, és ezzel a srácok is hasonlóképp lehettek, mert fél egykor Axl előszedett az egyik bőröndből két pár dobverőt, aláíratta az egész bandával, majd egyet Shadownak, és egyet nekem ajándékozott.

-         Egy kis emlék. Amint lehet, újra itt rontjuk a levegőt. – Ígérte.

Megköszöntünk a verőket, majd elkezdtünk viccelődni.

Egy óra előtt beesett Steven is. Szerencse, hogy a többiek összepakoltak neki, mert öt perc múlva leparkolt a ház előtt egy fehér, nem éppen nagy busz, és a Guns N’ Roses-nak mennie kellett.

Mikor a busz eltűnt a kanyarban, Shadow-val bementünk a túlságosan csendesnek, üresnek tűnő házba.

Pár percig csak néztük a tegnap délután szétdobált lapokat, majd felálltam, hogy rendet tegyek. Már most hiányoztak.

-         Hová tűntek ezek a léhűtők? – Jött be Luxor. Hirtelen eszembe jutott egy ötlet a még délelőtt folyamán.

Shadow le akarta tromfolni a bátyját, de egy figyelmeztető pillantással elhallgattatta.

-         Ne mtudom. – Hazudtam szemrebbenés nélkül. – Viszont, nem akarsz elmenni Seattle-be? Ott egy fasza lemezbolt, ahol leginkább pop és disco CD-et árulnak

Luxor felvonta a szemöldökét, és látszott rajta, hogy gondolkodik.

-         Mit akartok ti ott? – Kérdezett vissza. Most kell okosnak lennem.

-         Van ott egy nagyon távoli rokonom, akivel fel akarom venni a kapcsolatot, és be akarunk szerezni ezt-azt. – Fűztem tovább a szót.

Egy másodperc erejéig összenéztünk Shadow-val. Átlátott rajtam, mert enyhén vigyorogva megcsóválta a fejét. Luxor még mindig nem tudott dönteni.

-         Ezentúl mindig Louis-nak foglak szólítani, ha most ezt nem teszed meg. – Fenyegetőztem. Luxor összerándult igazi neve hallatán, de aztán rábólintott:

-         Rendben. Mikor akartok indulni?

-         Ma. Összerakjuk pár cuccunkat, és indulunk is.

-         Oké. Meddig akartok ott maradni? – Jött a következő kérdés. Már készen is voltam a válasszal:

-         Ma megyünk, holnap maradunk, és holnapután jövünk is vissza. – Hadartam vigyorogva.

-         Jó. Pakoljatok, tíz perc múlva indulunk.

Nekünk se kellett kétszer mondani, inkább három, mind tíz perc múlva már készen voltunk, és a garázsban vártuk Shad bátyját.

-         Tényleg van Seattle-ben ilyen popbuziknak kitalált CD-bolt? – Kérdezte Shad.

-         Honnan a francból tudjam én azt? Életemben nem jártam ott.

-         Rózsák, indulhatunk? – Rohant oda az autójához Luxor lelkesen.

-         Persze. – És beültünk.

Késő délután lett, mire Seattle-be értünk.

Kerestünk a város szélén egy szállodát, kibéreltünk három szobát, letettük a cuccainkat, majd Shadow-val elmentünk a belvárosba.

Hosszas kérdezgetés után megtaláltuk a Devil’s Bar-t.

A klub és az egész környék kissé ódon volt, de annál jobb hangulat volt, köszönhetően a sok italnak, és a zenének, amit a bár közepén lévő, tizenévesekből álló, heavymetalt játszó zenekar játszott.

A berendezés kissé kopottas volt, az ablakokon színes graffitik sorakoztak, némelyik be is volt törve, és az egész helyiségben átható alkoholszag uralkodott.

Mivel még több, mint egy óra múlva volt a koncert kezdés, az egyik sarokban foglaltunk helyet, és egy kis sörrel kezdtünk a kora esti mulatást.

-         Hát, ezt jól elintézted. – Mondta elismerően Shadow, mikor leültünk. – Tényleg, szerinted, mit fognak szólni ha találkozunk?

-         Nem tudom. – Motyogtam. Ezen még nem is gondolkodtam.

Körbe néztem a bárban, ami úgy hathatott, mintha a falon keresném a választ. A helyiség túlsó sarkában megláttam egy nagyon bozontos, fekete hajkoronát. Gondolkodás nélkül felálltam, és elindultam a másik sarok felé. Shadow értetlenkedő arccal követte példámat.

Amint közelebb értünk, Shad megértette, miért jöttünk ide.

Axl-ék észre sem vették, hogy ott vagyunk.

-         Eléggé egyedi módon oldották meg a szellőztetést, nem?! – Böktem a közelben lévő ablakkeretre, amiben csak egy kis körülbelül fél kártyalap méretű üveg volt. Mind az öten összerezzentek.

-         Hogy kerültetek ide? – Kérdezte Steven csodálkozva. Shadow vigyorgott:

-         Alighogy elmentetek, előkerült Luxor. Beth elkezdett hadoválni valami lemez boltról, ami teli van olyan vackokkal, amit ő hallgat. Öt percen belül meg tudta győzni, és így elhozott minket.

-         Le merném fogadni, hogy az a hülyegyerek még mindig azt a boltot keresi. – Nevetett Axl.

Az elkövetkező, körülbelül háromnegyed órában nagyon jól telt a hangulat, de aztán a Guns-nak mennie kellett, hogy átvegye a színpadon lévő, szemmel láthatólag nagyon fáradt banda helyét.

Axl:

Ez nem igaz. Beth és Shadow eljött, hogy lássanak minket. Hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak, annyira meglepett a váratlan felbukkanásuk.

Sajnos túl hamar elérkezett az idő. A színpadon lévő zenekar összeszedte a cuccait, és amíg pakolásztak, mindenkinek osztottam egy-egy füves cigit, amit azonnal el is szívtunk.

Pár perc alatt felmentünk a színpadra, és játszani kezdtünk.

A több, mint egy órás koncertet a Welcome ToThe Jungle-lel kezdtük, és a Paradise City-vel zártuk. A bárban jóval többen voltak, mint hittem, és, a közönség egész végig tombolt. Hihetetlen jó érzés volt látni, hogy ennyi embernek tetszik az, amit játszunk.

Shadow:

Axl-ék fergetegesen játszottak. Pontosabban, hozták a formájukat.

-         Észrevetted, hogy jobban felpörgetik a tömeget, mint az eddigi akárkik? – Fordult hozzám Beth két szám között.

-         Persze. – Bólintottam. – És sokkal többen is jöttek ide, mint amennyien elférünk. – Néztem a zsúfolt bár közepe felé. A srácokat is csak azért láttuk, mert az emelvény, amin álltak, kicsit több, mint egy méter magas volt.

Beth bólogatott.

A koncert után pár perccel Axl-ék visszajöttek az asztalunkhoz.

Alighogy leültek, odajött pár vihogó, tizenéves lány. Kértek autogramot, amit Axl-ék szívesen adtak. Az egyik lány a mellét akarta aláíratni, de Axl inkább a vállára firkálta a nevét.

-         Van egy lány, aki tetszik Axl-nek. – Súgta Izzy magyarázatként.

Egy óra alatt rengetegen jöttek oda gratulálni Axl-éknek, és az a banda ami előttük játszott, felajánlotta Slash-nek, hogy játszon velük, de Slash az ajánlatot visszautasította.

Hajnalban kerültünk ágyba, és délben keltünk. Az este kiderült, hogy ugyanabban a hotelbe szálltunk meg, mint Axl-ék, így a srácok felajánlották, hogy hazavisznek minket. Némi mérlegelés után rábólintottunk, de hogy mikor közöljük a hírt Luxor-ral, az még rejtély.

Miután felkeltettem Beth-t, szalonképes állapotba hoztam magam. Egy óra után  pár perccel lementünk enni. Lucxor megtalált minket, és elég mérgesen jött oda hozzánk:

-         Nincs is semmi CD bolt, semmi rokon! Láttam a plakátokat! – Ordította a képünkbe. Legszívesebben elküldtem volna a fészkes fenébe, de Beth megelőzött:

-         Ha nem mondtuk volna ezeket, akkor nem hoztál volna el minket. – Felelte tök nyugodtan. Komolyan jobban kezeli a bátyámat, mint én. Luxor nem tudott mit mondani, így inkább eltűnt a lépcső felé.

A délután folyamán megtárgyaltuk a tegnap estét, és összeraktuk, mi is történt.

Este nyolckor elmentünk aludni. Másnap korán reggel elpakoltunk, mivel a busz kilenckor indul. Luxor tegnap este sértődötten hazament, így végre csend volt.

A buszon Axl kitalálta, hogy írunk egy listát, amibe beleírjuk, hogy mit kell végrehajtani az elkövetkezendő negyed évben. Egy embernek csak egy fogadalma lehetett. A papír, amire a fogadalmakat írtuk, körbe járt.

Mikor hozzám, vagyis az utolsó emberhez ért a lap, már minden név alatt állt valami:

Axl – Keresek egy lemezkiadót. Slash – Tovább fejlesztem a gitártudásomat. Duff – Segítek Axl-nek. Izzy – Tanulok. Steven – Leszokok a drogokról, vagyis elmegyek egy jó kis elvonóra, és végigcsinálom a két hónapot. Beth neve alatt a következő állt, Slash kézírásával: Megtanul gitározni. A nevem alatt pedig, Steven írásával, csak ennyi állt: Megtanul dobolni.

Elmosolyodtam, és visszaadtam a lapot Axl-nek.

Axl összehajtotta a lapot, és eltette a pénztárcájába.

-         Meglátjuk, ki mire jut három hónapon belül. – Mondta.

Írta: Beth

Helyzet jelentés!

Szóval, tudom, hogy nagyon régen jelentkeztünk már. Különféle okok miatt. Mindig közbe jött valami, ami miatt megakadtunk. Nem tudom, ki követi még ezt a blogot, de ha még van olyan ember, aki olvasta, attól elnézést kérünk, hogy nem hoztunk, már hónapok óta frisst.
Még mi sem tudjuk pontosan, hogy mi lesz ezzel a bloggal. Hamarosan, ígérem, egy héten belül, kiderül mindenki számára, hogy folytatjuk-e, vagy bezárjuk.
A pozitív hozzászólásokat köszönjük, és igyekszünk, minél előbb döntésre jutni. :)

Minden jót!
Shadow

5. fejezet

Shadow:

Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Beth ott feküdt előttem a földön.

-          Vigyük kórházba. – szólt Axl és erre eszméltem.

-          Menjünk. – mondta vérző szájjal Steven.

-          Te nem jössz! Még nagyobb bajt akarsz? Meglátnak így, biztos szólnak a rendőröknek az orvosok. – lökte arrébb Axl Steven-t.

-          De… - Axl mérgesen nézett rá.

-          Kurva életbe, nincs de! Majdnem kinyírtad Beth-t! Örülj, hogy megállított az előbb. – próbálta felállítani Beth-t. – Shadow, te velünk jössz. – nem is kellett nagyon rábeszélni, persze, hogy elmegyek Beth-el.

A kórházban azt hittem minden rendben lesz, de már megint az a fiatal gyakornok volt ott, aki legutóbb felidegesített. Ahogy meglátott minket azonnal eltűnt.

-          Ez nem lehet igaz! Tuti utál engem ez a gyakornok. – néztem Axl-re.

-          Majd visszajön. – láttam Axl-en, hogy mérges ránk.

-          Steven-nel mi lesz? – kérdeztem, csak teljen az idő, persze kíváncsi is voltam rá.

-          Slash és a többiek hidegzuhanyt adnak neki és majd holnap már jól lesz. – rutinosan mondta, mintha mindennap ezt csinálnák, habár kitudja. Steven-ből kinézem, hogy mindennap belövi magát.

-          Nagyon haragszol ránk? – kérdeztem, de nem válaszolt. Nem szólt hozzám.

Már húsz perce ültem Axl és Beth mellett, csendben. Nem beszélt velem Axl. Rohadt nyomasztó érzés volt. Direkt nem jön vissza a gyakornok csaj. Úgy látom, tennem kell valamit.

-          Hahó! Van itt valaki? – kezdtem üvöltözni és dobolni a pulton.

Mivel senki sem jött, hangosabban tomboltam. Dobogtam a lábaimmal, ütöttem a pultot, énekeltem és ehhez hasonlókat követtem el. Tíz perce játszottam az őrültet, mire jött egy orvos.

-          Jó estét! Jól van? – nézett rám az orvos.

-          Jobbat! Én tökéletesen vagyok, de a barátnőm, már nem annyira. – mutattam az idő közben ébredező Beth-re.

-          Jöjjenek be, ebbe a szobába. – nyitottam az ajtót, mi pedig bementünk.

A doki feltette az értelmetlen kérdéseit. Szedett-e be valamit, ivott-e rá és ehhez hasonlókat. Bevallottam neki, hogy igen, ekkor kiment és neki állt telefonálni. Az infúzió csöpögött még, amikor Axl végre megszólalt.

-          Szerintem menjünk. Kihívta a doki a rendőröket. – kezdte összeszedni a cuccait.

-          De még itt van az infúzió Beth kezében. – mutattam a már nem halálsápadt lányra.

-          Már nincs. – szólalt meg Beth. Kiszedte a kezéből a tűt.

-          Akkor tényleg mehetünk. – vigyorogtam.

Kint a folyosón összetalálkoztunk a zsarukkal, persze az orvos jelzett nekik, hogy bizony mi vagyunk a drogosok.

-          Álljanak meg! – elég hangosan mondta a zsaru, ahhoz hogy ledermedjek.

-          Tegyük azt, amit mondanak, akkor hamarabb elengednek. – fordult felénk Axl.

Kikísértek minket. Beth azért annyira még nem volt tiszta, hogy felfogja, minket bizony börtönbe visznek. Kicsit sem volt kényelmetlen. Bedugtak minket egy közös zárkába, olyan előzetes hülyeségbe vagy mibe. Még mindig nem beszélt velem Axl. Mintha én tehetnék mindenről. Már az elején nem akartam bele menni, de egyszer élünk elven működtem. Kár most már a múlton rágódni, ami történt, meg történt.

-          Miért? Miért mentél bele? – szólalt meg Axl.

-          Szerinted? Te miért kezdted el? – vágtam vissza. Akkora hülyeség, mintha erre bárki is tudna magyarázatot adni.

-          Igaz, de én tudok mértéket tartani. – próbálta fényezni magát.

-          Szerinted, így néznék ki, ha én nem tudnék? – kezdtem ideges lenni.

-          Hagyjuk a francba. Egyszer mindenki hibázhat. – jelentette ki Axl. Mérges tekintete enyhülni látszott.

-          Álmos vagyok. – kicsit kizökkentett minket Beth.

-          Akkor aludj. – rá is mérges voltam.

Beth elfeküdt az ágyon én pedig leültem a földre. Gondolkoztam, hogy vajon mi lesz velünk, hogyan tovább? A bambulásom közepén egy rendőr állt előttem.

-          Elengedjük önöket, óvadék ellenében. – szigorúan nézett rám az a nagydarab állat.

-          Az fasza. Teljesen le vagyunk égve. – mérgelődött Axl. Beth fel sem kelt.

Jó kis anyag volt, ezt fogom neki adni altató helyett, ha szüksége lesz rá. Futott át az agyamon.

-          Telefonálhatok egyet? – néztem a város védelmezőjére.

-          Csak tessék. – nyitotta ki a rácsot.

-          Kösz. – kiléptem. Oda vezetett a telefonhoz és várt.

Olyan embert hívtam fel, akire nem is gondolt volna senki. Kíváncsi voltam Axl és a banda reakciójára, de nem véletlenül, nem mutattam be őt eddig nekik.

-          Mindjárt kiengednek. – léptem vissza a cellába.

-          Milyen szép fegyver. – elmélkedett Axl.

-          Ja, szerintem is. De ez most hogyan jutott eszedbe? – érdekes téma váltásai vannak.

-          Szevasztok rózsák! – ugrott elém a bátyám.

Axl egy ilyen „ki a faszom ez?!” nézést vett fel.

-          Ő a bátyám. Ő teszi le az óvadékot. – vázoltam Axl-nek.

-          Az jó, de én nem hiszem, hogy bírni fogom. Ez egy hip-hop buzi. – ráncolta a szemöldökét. Gyorsan felkeltettem Beth-t.

-          Itt is maradhatsz nyugodtan. – húzta az idegeket Luxor, utáltam a művésznevét, vagy mit.

-          Fizess végre, hadd menjünk! – förmedtem rá.

Azt hittem többet érünk, de viszonylag olcsók voltunk. Letette az óvadékot a bátyám és elindultunk vissza a bandához.

-          Na mi volt? – állt előttünk Steven.

-          Az, hogy lecsuktak minket, te barom! – förmedt rá Axl.

-          Hagyjátok már abba! – Beth félálomba magyarázott. Inkább volt vicces, mint szigorú.

-          Ez meg ki a tököm? – szólalt meg Slash és Luxor-ra mutogatott.

-          Ő a bátyám, Luxor. – mutattam be.

-          Aha, értem. – körülbelül mindenki úgy nézett, hogy mindjárt megütöm.

Beth bement az egyik szobába, én később utána mentem megnézni. Aludt, mondom, hogy jó anyag volt. Üvöltözést hallottam Axl szobájából.

-          Te teljesen idióta vagy? – őrjöngött Axl.

-          Mi van? Mind így kezdtük, nem emlékszel? – védte magát Steven.

-          Nem! Te kezdted így és nézd mi lett belőled! Azon kívül, hogy jó dobos vagy, még függő is! – kicsit halkabban mondta Axl, de a hangjában hallottam, azt a bizonyos dühöt.

-          Én most elmegyek, levegőzök egyet. – felvett egy kabátot és elment Steven.

Bementem a szobába, Axl az ágyon ült és gondolkozott.

-          Mindent hallottam. – ültem mellé.

-          Akkor most, mindent tudsz. – rám se nézett. – Félek, hogy így nem folytathatjuk Steven-nel. Ha nem áll le a drogokkal, mennie kell. – ráncolta a homlokát.

-          Próbáljatok neki segíteni, egyedül nehéz leállni vele. – próbáltam bíztatni.

Megint üvöltözést hallottam, most a nappali vagy mindenes szoba felől. Slash és Luxor egymást ütötték a kanapén, később a földön is.

-          Valaki állítsa már le őket! – lökdöstem oda Izzy-t.

-          Szerintem, csak hagyjuk, majd megunják. – röhögött Duff.

-          Szerintem meg ne! – megfogtam Luxor pulcsiját és kirángattam a fürdőbe, belöktem a zuhany alá, megnyitottam a hideg vizet, arra a nagyon hülye forró fejére.

-          Ez hideg! – próbált kijönni a víz alól.

-          A-a! Még maradsz. – toltam vissza.

Tíz perc után kiengedtem, és nem tudom, kinek a törülközőjét adtam neki oda.

-          Alkalmazkodj már, te hülye! – mérgesen néztem Luxor-ra.

-          Én alkalmazkodjak?! Csak a zenéről beszéltem. – nézett ártatlanul.

-          Ismerem Slash-t, tuti beszóltál neki, csak úgy nem üt meg senkit. – húztam az egyik szemöldökömet feljebb.

-          Na jó, beszóltam a zenéjükre. Nem hittem, hogy ők játsszák, azt az undormányt. – már majdnem én is megütöttem.

-          Most állj le, különben mehetsz vissza. – mutattam a zuhany felé.

-          Visszamehetek, anya? – azt hitte vicces.

-          Ja, de ez nem vicces. – rúgtam bele egyet.

Luxor nem tudott mit kezdeni magával. Őszintén én már féltem volna a helyében, olyan idegesen és lenézően bámultak rá a srácok. Leültem Slash mellé és felvettem a kártyázás ötletét. A kártyázásból az lett, hogy Luxor-t dobáltuk a lapokkal.

-          Álljunk, csak meg! – tette le a lapokat Duff.

-          Mi van? – néztem rá. Nem értettem, hogy most mi ütött belé.

-          Hogy kerül a törülközőm, erre a melegre? – kétségbe esetten nézett.

-          Én adtam neki, bocs. – védtem meg Luxor-t.

-          Most égethetem el. – vágta be a durcást.

-          Nyugi, majd veszek másikat neked. – nyugtattam meg.

-          Luxor, ugye nem nálam alszol? – reménykedtem.

-          Nem tudom, lehet. Most, hogy tartozol nekem. – hülyén vigyorgott.

-          Majd megadom. – letudtam ennyivel.

-          Beszállok én is, vagyis Steven. – jelentette ki Axl.

Éjfél tájt indultunk haza Luxor-ral és Beth-el. Nagy nehezen fel tudtuk kelteni. A bátyámat nem úsztam meg, ott aludt nálam. Vagyis kitúrt az ágyamból, nekem a padlón kellett éjszakáznom. Hajnalban kopogásra ébredtem. Nehezen feltápászkodtam, három óra alvás után.

-          Engedj be! – hallottam az ajtó túloldaláról.

-          Steven, te vagy az? – szóltam ki.

-          Aha. Engedj be! – ott állt velem szemben Steven, még mindig véres volt a pólója és látszott rajta, hogy még mindig nem tisztult ki a szervezetéből a szer, de azért jobban nézett ki, mint egy nappal ezelőtt.

Beengedtem. Leült egy székre és csak bámult.

-          Kérsz valamit? – udvarias vagyok, ezért megkérdeztem.

-          Sört meg… - csúnyán néztem rá.

-          Ha drog, akkor inkább ki se mond. – hangulat komor lett.

-          Cigit akartam mondani. – egy kicsit megnyugodtam, hogy ezt mondta.

-          Szokj le, Steven. – adtam neki egy sört és kerestem egy gyújtót.

-          Ez csak cigi. – mosolygott.

-          Tudod, miről beszélek. – a mosoly eltűnt az arcáról.

-          Tudom, de így nehéz. – kezdett megnyílni.

-          Ott vannak a barátaid, ők segítenek és mi is. Meg aztán vannak jó kis elvonók. – magyaráztam, mintha én annyira tudnám, milyen nehéz.

-          Ja. – ennyi?! Ennyivel le tudta az egészet.

-          Beszéltem Axl-el. Ha nem változtatsz, kidobnak a bandából. – könyörtelenül közöltem a tényeket.

-          Már hallottam én is. – kortyolt a sörébe.

-          Miért ide jöttél? – majdnem elaludtam az asztalra dőlve.

-          Mert kell pár nap, amíg lenyugszik mindenki. – fejtette ki Popcorn, persze ő már gyakorlott volt ebben.

-          Itt alszol? – emeltem fel a fejem az asztalról.

-          Aha. Kösz. – mosolygott rám.

-          De, csak a kanapéval tudok szolgálni. – felálltam és kerestem egy takarót.

-          Jó lesz az. – ő is felállt és célba vette a nappalit.

Végre aludhattam tovább. Reggel egy ordításra ébredtem. Mi a fene? Muszáj mindig kiabálni? Felkeltem a földről és elindultam a hangok felé.

-          Mi történt már megint? – néztem a fürdőben Luxor-ra és Popcorn-ra.

-          Ez buzi, itt rohangál egy szál semmiben. – dühösen, kicsit halkabban mondta már Steven.

-          Én csak fürödni akartam. – nézett ártatlan képpel Luxor.

-          Én meg brunyálni. – mondta a cipzárját felhúzva Popcorn. – Miért nem zárod be az ajtót? Biztos valami hátsó szándékod volt velem. – kicsit gyerekes volt Steven.

-          Mindenki nyugodjon meg! Te húzzál fürödni, te meg menj ki az erkélyre, ha nem bírod tartani. – fordultam kifelé.

Na végre csend lett. Luxor zuhanyzik, Steven pedig megkeresztelte az erkélyen a növényt. Meg kell néznem Beth-t is.

-          Ébren vagy? – direkt hangosan szóltam, hogy felkeljen. Nehogy már ő alszik, amikor én nem.

-          Nem. – szólalt meg.

-          Gyere már ki. Itt van Luxor és Popcorn. – megfogtam a lábát és kezdtem kihúzni a szobából.

-          Engedj már el! Megyek a saját lábamon. – nyavalygott Beth.

Elengedtem és kimentünk megkajálni. El kéne menni a bandához, megbeszélni a dolgokat. Nem nagyon kellett győzködni Popcorn-t és Beth-t. Luxor-t ott hagytuk, nem akartam több verekedést és kiabálást látni és hallani. Elég lesz Axl-t és Steven-t hallgatni.

Axl:

Valaki jött, biztos Steven. Ezek többen vannak. Gondolom Beth és Shadow is eljött vele.

-          Megjöttünk! – kiáltotta Beth.

-          Maradj már csendben, lehet még alszanak. – csitította Shadow.

-          Jól van na, bocs. – ezt már alig hallottam.

Kimentem, hogy jelezzem, ébren vagyok.

-          Hát ti? – kérdeztem a háromfős tömeget.

-          Steven, nálunk volt az éjjel, és úgy gondoltam, muszáj beszélnetek. – Shadow volt az, aki beszélni kezdett.

-          Aha. Gyere Steven, dumáljunk. – szóltam Popcorn-nak.

-          Oké. – úgy látom már tiszta az agya.

Beth és Shadow a konyhában ültek, tudták, ezt most kettőnknek, vagyis a bandának kell megbeszélni.

-          Figyelj, ez így nem mehet tovább. Le kell szoknod. Keresünk, egy fasza kis elvonót neked. Ha nem állsz le a drogokkal, már nem sokáig leszel a nagy Steven „Popcorn” Adler dobos. – papoltam neki, mint egy apa a fiának.

-          Ezeket mind, nagyon jól tudom. – bólintott. – De így nehéz leszokni, ha a környezetedben mindenki drogozik. – igaza volt, de nem akartam megérteni.

-          Ki drogozik a környezetedben? Mi csak akkor szívunk el egy füves cigit, ha te nyavalyogsz már érte. Csak miattad drogozunk. – nem voltam ideges, mert igaza volt, de mérges voltam, mert nem akartam elveszíteni a barátomat.

Már legalább fél órája beszéltünk, amikor Slash belépett. Ő is mondott pár okosságot és utána elő vett valamit a zsebéből.

-          Nézzétek, mit találtam a konyhában, az asztalon. – vett elő egy lapot.

-          Mi az? – vettem el tőle.

A papírra két fegyver volt rajzolva, amit rózsák vettek körül, alá volt írva, hogy: Guns N’ Roses.

-          Ez tetszik. Ki csinálta? – néztem Slash-re.

-          Olvasd el a hátoldalát. – fordította meg a kezemben.

„ Nekünk tetszik. A rajzot Beth, a nevet én találtam ki. Legnagyobb rajongóitok. Beth és Shad.”

Steven ígéretet tett a bandának, hogy leszokik. Mi pedig segíteni fogunk neki.

 

Írta: Shadow