9. fejezet

Shadow:

Értetlenül néztem végig, ahogy a srácok belépnek a kávézóba. Sorba jelentek meg, és nem értettem, hogy mit keresnek itt. Reménykedtem, hogy Axl nem lesz itt, és csak azért jöttek a srácok, hogy megnézzék, minden rendben van velünk. De nem, Axl is megérkezett. Majdnem felrobbantam, ahogy lazán bejött, és úgy ült le az egyik asztalhoz, mint egy kiskirály. Nem nézett felém, csak ült, és az étlapot nézte. Olyan érdeklődéssel olvasta végig, mintha már az első kétnapi menü után nem jött volna rá, hogy fánkot és palacsintát ehet, és kávét ihat. Oda pillantottam Beth-re, aki Duff-al beszélt. Szavak nélkül kommunikáltunk, és ezt a néma beszélgetést Steven zavarta meg.

-          Shadow! Kérnék tőled inni. - ült le a székre velem szembe. Nagy feladatnak bizonyult, vagy kétszer kapaszkodott a pultba, és támaszkodott a székre, miután eltalálta.

-          Mit kérsz? Kávét vagy vizet? - néztem rá. Először nem értettem, hogy csak részeg, vagy valami más az oka az ügyetlenségének. Aztán, amikor a szemeibe néztem rájöttem. Visszaesett.

-          Vizet. - nyögte ki lassan. Legszívesebben ráborítottam volna a pohár tartalmát, de leküzdöttem magamban ezt a késztetést. - Mond csak, hova tűntetek tegnap? - kérdezett rá. Furán néztem rá. Már akkor sem lett volna képben?

-          Steven, mikor szívtad darabokra az agyadat? - vágtam oda neki. - Azt hittem, betartod a szavadat, és nem nyúlsz megint drogokhoz. - ráztam meg csalódottan a fejemet. - Ha kérsz még valamit, attól a pincérlánytól kérd, engem pedig hagyjál békén. - morogtam, majd kisétáltam a pultból, mert valaki nagyon integetett az egyik asztaltól. - Itt vagyok, abba hagyhatja a kalimpálást. - förmedtem rá a húszas évei végén járó férfira.

-          Kérek egy kávét és egy fánkot. - nézett rám. Töltöttem neki kávét, majd a pulthoz mentem fánkért.

-          Ez a kávé hideg. - tette szóvá a fickó, amikor visszaértem hozzá a reggelijével. Nem elég, hogy éreztem a hátam közepén, hogy bámulnak, még ez a fickó is idegesít korán reggel.

-          Akkor ne idd meg! - mondtam neki mérgesen. Az, hogy itt vannak a srácok, felidegesít, és szerencsétlen férfin vezetem le a dühömet.

-          Valami gond van? - kérdezte a főnököm. Idegesen nézett rám, majd a mellettem ülő férfira. Vártam, hogy a mellettem lévő vendég, kitálaljon, hogy milyen egy pocsék kiszolgálást kapott, de nem.

-          Csak cukrot kértem. - rázta meg a fejét a barna hajkoronával megáldott férfi. Pedig már felkészültem rá, hogy a mai naptól kezdve, nincs munkám. A főnököm elsétált, egy „tudom, hogy nem ez az igazság” nézéssel.

-          Kösz. - motyogtam. - Hozok egy másik kávét. - cseréltem ki bögréjére a fánkot. Kedvesen mosolygott rám a férfi. Gyorsan töltöttem egy másik kávét és kivittem neki az asztalhoz.

Axl intett, de nem szándékoztam észrevenni. Túlságosan sértett voltam ahhoz, hogy meghunyászkodjak. Felőlem aztán kiszáradva is ide csúszhat és kérhet vizet, akkor sem fogok vele foglalkozni. Szóltam a másik pincérlánynak, hogy menjen már, aztán szolgálja ki, mert a végén még tényleg idejön, és semmi kedvem vele beszélgetni.

-          Azt mondta, te szolgáld ki. – mondta Hayley. Megforgattam a szememet, és odamentem az asztalhoz, ahol Axl ült.

-          Mit akarsz? – kérdeztem rá se nézve. Elővettem a papíromat és a ceruzámat, de Axl nem mondott semmit.

-          Sosem szoktam bocsánatot kérni, de azt beismerem, ha másnak volt igaza, és neked igazad volt. Az a pasas nem volt komoly, és mi majdnem aláírtunk vele egy szerződést. – motyogta. – Szóval szeretném megköszönni, hogy nem hagytad, hogy hülyeséget csináljunk. – mondta, majd egy nagyon sóhajtott. Rápillantottam, és feljebb húztam a szemöldökömet.

-          Ennyi? – kérdeztem, Axl pedig bólintott egyet. – Ezzel sajnos nem szolgálhatunk. – fordultam neki háttal. Bementem a pultba, és háttal nekitámaszkodtam.

-          Az a srác, akihez az előbb kimentél folyamatosan bámul téged. – súgta meg Hayley. Megrántottam a vállamat, és hátra mentem a konyhába.

-          Főnök, elmehetnék? Nem érzem magam valami túl jól. – néztem a kövérkés pasasra, aki jól szemügyre vett, hogy tényleg rosszul vagyok-e.

-          Még mielőtt meggondolnám magam és elüldöznéd az összes vendéget, menj. – biccentett az ajtó felé. – A hétvégén hosszú műszakot vállalsz, igaz? – szólt utánam, amikor már a pultnál jártam.

-          Igen. – morogtam, majd amilyen gyorsan csak tudtam, elindultam hazafelé. Kinyitottam az ajtót, de mielőtt még kiléphettem volna Beth megállított.

-          Hova mész? – kérdezte az arcomat fürkészve. – Veled menjek? – nézett rám, de megráztam a fejemet.

-          Haza megyek, fáradt vagyok. Alszok egyet, és rögtön jobb színben fogom látni a világot. – mosolyogtam, igyekeztem megnyugtatni, hogy nem fogok semmilyen őrültséget csinálni.

-          Rendben. – bólintott. – Még beszélek Slash-el, aztán én is megyek. – mosolygott rám. Kierőltettem magamból egy mosolyt, és már ott sem voltam.

Ahogy haza értem kivettem a szekrényemből az eldugott whiskey-met, és máris lepattintottam a kupakját. Nem szórakoztam azzal, hogy elővegyek egy poharat, és szépen lassan iszogassam. Nem voltam most olyan kedvemben, hogy megadjam a módját. Egyetlen célom volt, hogy az alkohol kitörölje az emlékeimet, és elfelejtsek mindent, majd mély álomba tudjak végre merülni.
A kanapén félig-meddig már feküdtem, és ennek volt köszönhető, hogy sikerült a pólómat is megkínálnom, de most a legkevésbé zavart, hogy a pólóm kapott-e inni vagy sem. Már félig kábult állapotban voltam, amikor valaki kopogott. Kábultan és imbolyogva sétáltam ajtót nyitni, azt csodálom, hogy képes voltam még járni, miután az alkohol vészesen közel volt az elfogyott állapothoz. Talán két korty maradt az üvegben. Egy pillanatra sem eresztettem el az üveget, úgy tártam szélesre az ajtót.

Axl:

Sokáig kellett várnom, mire Shadow kinyitotta végre az ajtót. Nem gondoltam volna, hogy ilyen állapotban lesz. Beth azt mondta, aludni jött haza Shadow, nem pedig segg részegre inni magát.
Csak bámult rám. Nem voltam benne biztos, hogy felfogta ki áll vele szemben, így beljebb engedtem magamat. Nem tudom, hogy miattam itta-e le magát, vagy valami más oka volt, de erős a gyanúm, hogy miattam.

-          Miért ittál ennyit? – vettem el tőle az üveget. Shadow egy rosszalló pillantást vetett rám.

-          Pont te ne magyarázz a mérsékletességről. – mondta fintorogva, és kissé belezavarodva a szóba, majd megpróbálta elvenni tőlem az üveget, de nem tudta kiszedni a kezemből. Azon csodálkozok, hogy nem esett még össze.

-          Miattam ittál? – kérdeztem meg, mire gúnyosan felnevetett.

-          Azért annyira még te sem vagy fontos ember, hogy lerészegedjek miattad. Pláne úgy, hogy azt sem tudom ki vagy. – morogta. Emlékszem, mikor azt mondta, hogy megszűntünk létezni számára. Nem akartam, hogy a barátságunk tönkre menjen, nem akartam elveszíteni. – Egyáltalán miért vagy itt?

-          Szeretnék még egyszer bocsánatot kérni azért, mert azt mondtam, hogy mindent elrontasz. Ha te nem lettél volna ott, biztosan egy óriási nagy baromságot csinálunk. – beszéltem hozzá, de ő csak gúnyosan vigyorgott rám.

-          Jól van. Hagyjuk ezt a francba. Egy öntelt alak vagy, aki nem bírja elviselni, ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja. Egy barom vagy, mert azt hiszed, hogy egy szaros bocsánatkéréssel mindig, mindent rendbe lehet hozni, de megsúgom, nem lesz ez mindig így. És, én még mindig tartom magam ahhoz, hogy egy szemétláda voltál, és egy bunkó, pedig én csak segíteni akartam. – magyarázott és jogosnak éreztem a sértéseit, de azért meg is sértődtem. Soha senkitől nem viseltem el, hogy így beszéljen velem. – Ja, és még hozzá tenném, hogy ha nem változtatsz a stílusodon, akkor ez az elcseszett hozzáállásod fogja tönkre tenni a bandátokat egyszer. – mordult fel, mire nálam elszakadt a cérna.

-          Jobb lenne, ha most lefeküdnél. Pihend ki magad, és majd holnap megbeszéljük a dolgokat. – álltam fel és a kezemet nyújtottam felé, hogy felsegítsem. Nem akartam, hogy még több sértést vágjon a fejemhez.

-          Tudok egyedül is menni, és nem kell pesztrálni. Neked amúgy is, nem tárgyalnod kéne? – állt fel és sikerült visszahuppannia a kanapéra, de előtte még bele kapaszkodott az ingembe, amit végig leszakította a gombokat. Ilyen gyorsan, és ilyen módon sem szedték még szét az inget rajtam.

-          Látom. – fogtam meg a karját, és talpra állítottam. – Ha végre lefekszel, akkor megyek tárgyalni. – toltam befelé a szobájába. Leültettem az ágyra, és kiküzdöttem a kezéből az üveget, amit még újból szorongatott, majd kirántottam alóla a takarót, ő pedig eldőlt, mint egy krumplis zsák. Úgy tűnt, mintha elájult volna.

-          Veled én soha nem fogok lefeküdni. – jelentette ki, mikor már kifelé tartottam. Megcsóváltam a fejemet a kijelentésére. Talán ők ketten, Shadow és Beth volt, az a két lány, akivel egyikünk sem akart lefeküdni. Vagy ha mégis, akkor sem adtunk hangot a fantáziálásunknak. Én személy szerint, úgy tekintettem rájuk, mintha a húgaim lennének.

-          Holnap találkozunk. – csuktam be az ajtót magam mögött. Shadow már nyugodtan szuszogott, így magára mertem hagyni, anélkül, hogy tartanom kellett volna attól, hogy alkoholmérgezést kap.

Végig néztem magamon, a végig elszakadt ingemen, a whiskey foltos nadrágomon, és akkor tudatosult bennem, hogy még beszélnünk kell a lemezkiadóval, aki még mindig rám vár a kávézóban. Hogy fogom én ezt megmagyarázni, hogy miért nézek ki így? Alaposan körülnéztem, hogy nincs-e valahol elrejtve alkohol, és amikor meggyőződtem róla, hogy nincs, elindultam a kávézóba.

A kávézóban nem kis meglepetést okoztam a megjelenésemmel. Értetlenül néztek rám, én pedig majd csak annyit motyogtam, hogy: „majd elmesélem”. De láttam a srácokon, hogy nekik teljesen más fordult meg a fejükben, mint ami valójában történt.